A Loki rutinos középpályása az idei szezonban először játszott tétmérkőzést. A Ferencváros ellen lépett pályára. A 411 NB I-es meccsével klubrekordernek számító Dombi Tibor idén először kapott szerepet. A Ferencváros elleni rangadón negyedórát töltött a pályán a rutinos középpályás, aki nagyon örült a lehetőségnek, de még inkább a győzelemnek.

– A Ferencváros ellen nem futballoztunk olyan szépen, de az ilyen rangadókon, amikor nagy a tét, nem mindig sikerül látványosra a játék – fogalmazott Dombi Tibor. – Küzdelmes meccset láthattak a szurkolók, a vendégek is odatették magunkat rendesen, hiszen ki voltak éhezve a sikerre, számítani lehetett rá, hogy nagy elánnal játszanak. Aki szereti a kemény focit, az megkapta, amit akart, mert nagyon küzdelmes mérkőzés volt. Tény, sok volt a hiba, de ez annak tudható be, hogy mindenki nagy hévvel futballozott. Ez rám is jellemző volt, az új szezonban először kaptam szerepet, nagyon vártam már, hogy pályára lépjek. Remek érzés töltött el, hogy tudtam játszani egy kicsit, föl voltam dobva, főleg azért, mert nyertünk.

Vasárnap 19 órakor a Kecskemét otthonában folytathatja remek szereplését a DVSC-TEVA labdarúgócsapata. Dombi Tibor szerint akarni kell, és akkor nem marad el a siker.

– A Kecskemét ellen idegenben nem megy, de ha át tudjuk menteni azt az elszántságot, amely mostanában jellemzett minket, akkor nem lesz semmi gond. Az akarati tényezők a legfontosabbak minden a meccsen. Nem számít, hogy korábban milyen eredményeket értünk el mondjuk éppen a KTE otthonában, ha mindenki ugyanúgy küzd, mint eddig, annak meglesz az eredménye.

dvsc.hu – szebbjovo.hu