Tokody Marcell Gergely, az ellenzéki párt fővárosi képviselője pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy megdöbbentőnek tartják a legalább ötezer forintos “sarcot”, miután év elejétől az M0-s elkerülő út és az autópályák budapesti bevezető szakaszai fizetősek lettek.
A jobbikos politikus szerint kizárólag Tarlós István főpolgármesteren és a Fideszen múlik, hogy milyen feltételekkel vezetik majd be a dugódíjat.
Ahhoz, hogy valaki a közösségi közlekedést válassza, nagyszámú P+R parkolóra, több buszsávra, továbbá fejlettebb közösségi közlekedésre lenne szükség – vélekedett, hozzátéve: szankciók helyett pozitív ösztönzéssel érnék el az autósok átterelését.
Tarlós István pénteki sajtótájékoztatóján elkerülhetetlennek nevezte a dugódíj bevezetését és kétféle javaslatot ismertetett. Az egyik elképzelés a főváros teljes közigazgatási területére vonatkozó “Budapest-matricát” tartalmaz, a másik egy kétlépcsős, kombinált rendszert irányoz elő.
(MTI)