“Ma a küzdelem következő fázisába lépünk, leépítjük a katonait és kiterjesztjük a polgári küldetésünket” – mondta Obama.
Az elnök szerint a járvány “ébresztő” volt a világ számára és a gazdag országoknak be kell ruházniuk a szegényebbek alapvető egészségügyi ellátásának megteremtésébe, amely képessé teszi őket a járványok leküzdésére.
“Ez nem jótékonykodás. A külföldi beruházások a saját érdekünkben történnek” – hangoztatta az elnök a Fehér Házban.
A mostani volt a legsúlyosabb ebolajárvány a vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. Az egy évig tartó járványban megbetegedett 22 894 személyből legkevesebb 9177-en életüket vesztették. A kór a legnagyobb veszteséget Libériában, Sierra Leonében és Guineában okozta.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán közölt adatai szerint Nyugat-Afrikában a február 8-án kezdődött héten 144 megerősített esetet tartottak számon, ami a járvány kifulladásának a jele. A fertőzések üteme az elmúlt fél év alatt egyhatodára csökkent.
Az Egyesült Államokban legkevesebb tíz személyt kezeltek ebola ellen, akik közül négynél amerikai területen állapították meg a betegséget. Mindössze két olyan eset vált ismertté, amelyben belföldön kapták el a kórt. Mindketten egy dallasi kórház nővérei, akikre egy Libériában megfertőződött betegről terjedt át a kór, aki bele is halt a betegségbe.
A járvány csúcsidőszakában 2800 amerikai katona állomásozott az érintett afrikai országokban. Jelenleg 1300-an vannak, és májustól már csak mintegy százan lesznek. Az amerikai katonák 15 egészségügyi kezelőközpont létesítésében segédkeztek, részt vettek több mint 1500 egészségügyi kisegítő szakember kiképzésében, és közreműködtek az összesen milliárdos nagyságrendben érkező nemzetközi segélyek célba juttatásában is.
Az amerikai védelmi tárca alapos vizsgálatnak veti alá a hazaérkező katonákat, hogy egyértelműen kizárják a fertőzés lehetőségét.
Az ENSZ New York-i központjában kedden kiszivárogtattak egy levelet, amelyben Angela Merkel német kancellár, Erna Solberg norvég miniszterelnök és John Mahama ghánai elnök azt kéri, hogy a világszervezet – az ebolajárvány tanulságaiból okulva – vizsgálja meg, miképpen lehetne felgyorsítani és összehangoltabbá tenni a nemzetközi fellépést egészségügyi katasztrófahelyzetekben. Az ebolafertőzések száma ugyan csökkenést mutat az érintett térségben, de a nemzetközi közösség nem ülhet tétlenül, meg kell vizsgálnia a válság nemzetközi kezelésében mutatkozott gyengeségek tanulságait – írta a három vezető.
(MTI)