Sokan, sokféleképp fogják magyarázni azokat az eredményeket, melyek 2009. június 7. napján születtek Magyarországon. Egy oldalon a várt győzelmet fogják értékelni, míg egy másikon a várt vereséget. Egy oldalon a meglepetésszerű előretörést, míg egy másik oldalon a teljes megsemmisülés határát. A szokásos közhelyek záporozni fognak, megspékelve a mesterkélt megdöbbenéssel. Szóval lesz itt sok minden, így vállalkozzunk mi is egy kis értékelésre.

A FIDESZ-KDNP tehát nagyarányú győzelmet aratott. Nos, nem akkorát, mint szeretett volna, de felesleges dolog vitatkozni, ha ilyen magasak az arányok. Orbánék hozták a kötelezőt. 14 képviselőt delegálnak, ami ugye több, mint a 22 fele. A kormányzó pártok folyamatos nyomás alatt tartása, a „lelkesítő” negatív kampány most kiállta a próbát, szemben a múlt elvesztett országgyűlési választásaival. Mondhatnánk, hogy a FIDESZ-nek ezt kell folytatnia és hozza majd a kétharmadot, de persze ez nem így van. Erről majd később.

Az MSZP óriásit bukott. Igen, ezt nevezzük földcsuszamlásnak. Itt az a kérdés, hogy kit, kiket temet maga alá a föld. A jelenlegi pénzforrások emlőin kapaszkodó „vállalkozók” és családtagjaik, valamint a Kádári-éra menthetetlenei a második helyre tornászták az utódpártot. Az adatok szerint még mindig több, mint félmillióan vannak. Lendvai Ildikó elmondhatja még sokszor, hogy a szavazók ezzel a választással úgy döntöttek, hogy a kormány folytassa a megkezdett munkát, csak aki nem áll cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt, az ezt nem hiszi el. Lépniük kell, de hogy mit…

Az „Antalli-örökséget” hordozó MDF bejutatta a legneoliberálisabb képviselőjelöltet. Bátran kijelenthető, hogy a szavazás messze legnagyobb meglepetése ez a tény. Az MDF pont annyira konzervatív, mint jelöltje Bokross Lajos.

Gyakorlatilag szóra sem érdemes az SZDSZ szereplése. Itt is lehet vakítani, de mindenki tudja, hogy azt kapták, amit megérdemeltek. Nem lehet évtizedek során hülyének nézni egy társadalmat deviancia-terjesztéssel, privatizációs rombolással, egy főváros tönkretételével és sok ezer milliárd forint szőrén-szálán történő eltüntetéssel. A bűnlajstromuk több weboldalt tölthetne meg. Szavazótáboruk egy harmada megmaradt, míg egyharmaduk átigazolt az MDF Bokros Lajosához, további egy harmad pedig az LMP-hez.

Érdekes az LMP szereplése, amely „leverte” az SZDSZ-t is. A városi liberálisok fiatal értelmisége kísértetiesen hasonlít a rendszerváltás idején ránkszabadult SZDSZ-alapítókra. Hasonló az elitváltásra törekvés (hisz lehet más a politika), liberális jogvédelem és egyes nemzetinek hangzó törekvések (pl. a magyar föld hazai kézben tartása). Akik emlékeznek, tudhatják, hogy az SZDSZ is népdalokkal, a kommunizmus elleni leszámolással és az emberi szabadságjogok hangoztatásával lett anno a második legerősebb párt. Szóval a „rosszindulatú” pletykák szerint elkészült az SZDSZ új pártja, újra hangolva. Az MSZP szlogenjének plagizálásával: „újult erővel” erővel támad a liberalizmus.

Az MCF és a Munkáspárt nem tudott kitörni szűk köréből, így valószínűleg nem sok beleszólásuk lesz a jövő politikájába.

A választás nyilvánvaló erkölcsi győztese a Jobbik. Analitikusok hada vonhatná komoly vizsgálat alá a közvélemény-kutatók reakcióit. Az alig visszafogott pánikhangulatot, a kövér izzadságcseppeket és a helyenként értelmezhetetlenné vált makogást. Félreértés ne essék, szó sem volt részükről meglepődésről. Nagyon is tisztában voltak a Jobbik ilyen arányú előretörésével, mindössze arról van szó, hogy amit ők már eleve tudtak, azzal a választók elemi erővel szembesítették is őket. A szándékos „alulmérés” sok-sok éven keresztül bevált, hiszen az esélytelenre senki nem akar szavazni. A lélektani 5%-os küszöb alatti tartás fenntartható volt egy ideig, azonban látszott, hogy ez már nem hiteles. Amikor fölé került a Jobbik az 5 %-nak, akkor viszont már a szavazók is lökést kaptak, ami generálta a pártra történő további szavazatokat. Persze fejek most sem fognak hullani, viszont kíváncsian várjuk a következő kutatás eredményét.

A Jobbik szavazóbázisának összeállítását már mindenki elvégezte a maga módján különféle pártpreferenciáktól függően. Az „összefogtak a fasiszták” gyenge szövegétől, a „már a szocik is átszavaztak” kategóriájáig minden lehetőség felmerült. A kérdés azonban sokkal összetettebb. A Jobbik szavazói valószínűsíthetően az alábbi rétegekből álltak össze.

1.) Generációs csoport: Van egy fiatal, tettrekész generáció, amely elutasítja az „afterparty-s”, „carpe diem-es”, szigorúan individualista, törtető, gyakorlatilag mind az egyén, mind a közösség szempontjából önsorsrontó ideológiát. Ők azok, akik a közösség fokozatait (család, nagycsalád, helyi közösség és nemzet) emelik pajzsukra, mert tartozni akarnak valahová. Ők az új – helyenként első – szavazók és ők alkotják a Jobbik magját és motorját.

2.) Gazdasági/foglalkozási csoport: A rendszerváltás károsultjai a következő csoport. A közép-, és felsőfokú végzettséggel rendelkezők, akik vagy súlyos egzisztenciális problémákkal küzdenek, vagy – és ez a nagyobb részük – az államapparátus homályos bürokráciájában dolgoznak visszafogott juttatások mellett, vagy vállalkozóként/munkavállalóként nyögik a multinacionális cégek helyenként ámokfutásszerű rombolását. Jövőkép nélküli alkalmazottak, utcára került szakmunkások, ki nem fizetett alvállalkozók és multicégek eladói. Mind-mind azt érzik, hogy saját hazájukban sokkal többre lennének érdemesek, de boldogulásuk lehetősége egész egyszerűen beszűkült. E csoportot „erősítik” még a külföldre száműzendő szakemberek (leglátványosabban az orvosok), a szétvert oktatásban vegetáló pedagógusok és a lebontásra ítélt sarki kisboltok tulajdonosai.

3.) Etnikai alapon szavazó csoport: Kétségtelen, hogy az „etnikai konfliktusok” kimondásával hatalmas erőket mozgatott meg a Jobbik. Két súlyos, gyakran sulykolt sztereotípiát semlegesített a párt. Az első, hogy nem a Magyar Gárda és a többségi társadalom generálja a konfliktusokat, hanem éppen fordítva. A második, hogy nem „előítéletekről” van szó, hanem tapasztalatról. A hét megyében realizált második hely egyértelműen a cigányság bűnöző rétegeivel szemben támasztott immunreakció volt. Amennyiben még elviselhető – különösen falvakban – a vagyoni javak hiánya, úgy ez megtetézve az elemi biztonság hiányával már túllép minden ingerküszöböt. Ha a házakat nem lehet őrizetlenül hagyni, ha a nyílt utcán rendszeresek a megalázó, félelmet keltő verbális/fizikai támadások, ha az éjszaka rettegéssel telik el, akkor a potenciális választók megoldást akarnak.

Egyébként a rendszerváltás óta eltelt idő egyik legnagyobb, cinikus hazugsága a „megélhetési bűnözés” fogalma. Soha nem lehet arról az egyértelmű tényről hallani, hogy a megélhetési bűnözés a sértett megélhetését veszélyezteti. Ez egy fekete-fehér dolog. Ha a 40.000.-Ft-ból tengődő TSZ-nyugdíjas néni kiskertjét lerabolják, akkor bizony az ő megélhetése nagyon is súlyos válságba kerül.

Rendkívül nonszensznek ható kijelentés, de a hazai politikában a Jobbik az a párt, amely a legtöbbet kívánja tenni a cigányságért. Amennyiben nem történik meg a bűnözői csoportok felszámolása, úgy az a többségi társadalom részéről át fog lépni egy még magasabb szintű ingerküszöböt és fizikai, leszámolás jellegű erőszakba fog átcsapni. Ezt hívjuk polgárháborúnak. Amennyiben a Jobbik által szorgalmazott oktatás, munkahelyteremtés és családpolitika nem nyer polgárjogot, úgy évtizedeken belül egész egyszerűen nem lesz, aki a szociális juttatásokat finanszírozza. A felelős gyermekvállalás, iskoláztatás és a szülők példamutató munkája nélkül a cigányság soha nem látott mélységekbe fog továbbsüllyedni, elveszítve ezzel a kitörés utolsó reményét.

4.) Politikai/ideológiai alapon szavazó csoport: Ide kívánkozik a „ki-kihez szavazott át” társasjáték megoldási alternatívája.

Egyértelmű, hogy a városi, idősödő MIÉP-korosztály egy része eltávolodott Csurka Istvántól, ezért „áthúzta” voksát a Jobbikra.

A falvakban nagyon jó hatásfokkal sikerült megszólítani az utóbbi időben szavazni sem járó kisgazdákat. A magyar parasztság védelme és a magyar föld megtartása ideális hívószóvá vált a kistelepüléseken. Bátran kijelenthető, hogy a „rendszerváltáskori” kereszténydemokraták is nagy számban járultak az urnák elé.

Az MSZP-szavazók egész egyszerűen büntettek. Mivel Orbán Viktorral éveken át démonizálták őket, ezért a FIDESZ szóba sem jöhetett, de egy új erő már jelentősen felszívta táborukat.

Érdekes kérdés, de legkevésbé a FIDESZ veszített szavazókat a Jobbik miatt. A polgári-liberálisokra szavazók halmaza stabil. A győzelembe vetett hit egyértelműen a FIDESZ-táborban marasztalta őket. Akik átszavaztak, azok épp az „egy a tábor, egy a zászló” ellen léptek fel. A folyamatos, kormányellenes „ultimátumok” erőtlensége és főként hatástalansága is eltántorított néhány szavazót. Ha ehhez még a jobboldali médiumok Jobbik-elleni támadásait, vagy eredményeinek szándékos elhallgatását is hozzávesszük, akkor kirajzolódik a FIDESZ-től elpártolók csoportja.

A hagyományőrzők, a nemzetben gondolkodók, a keresztény alapokra helyezkedők, valamint a valós történelmünk iránt fogékonyak szintén e halmazba sorolhatók.

A közeljövő valószínűleg továbbra is a Jobbikról fog szólni. Nagyon fontos politikai kérdések vetődnek majd fel, melyeket a választók egyre kevésbé a média által szájukba rágott módon fognak feldolgozni. A Jobbik táborát gyengítheti majd az otthonmaradt balliberális szavazók megrettenése, a média általi egész pályás letámadás, a parlamenti pártok összezárása, a hirtelen megnőtt tábor esetleges belső konfliktusai és a kormány osztogató politikája.

Erősítheti viszont az, hogy a választók már tudják, nem fog elveszni a szavazatuk. Ha a cigánypolitika, közbiztonság, a határontúli magyarság autonómia-törekvéseinek támogatása, életszínvonal, a hazai vállalkozások/munkavállalók helyzete nem fog gyökeresen megváltozni, akkor tovább emelkedik majd a Jobbikra voksolók száma. Kulcskérdés még a jelenlegi kormány regnálása, hiszen minél tovább maradnak, a FIDESZ szavazók annál kevésbé fogják tolerálni Orbán Viktor szavait, amelyben nap, mint nap lemondásra szólítja fel a kormányt. Ha azt látják, hogy kétharmadnyi szavazó birtokában sem tud erőteljesen fellépni az ország jelenlegi vezetése ellen, akkor afelé a párt felé indulnak el, amelyik legalább célként deklarálja azt – nem mellesleg a felelősök számonkérése mellett. Ez utóbbiban ugyanis még a FIDESZ vezetése sem egységes.

Fentieken túl még nem beszéltünk a Jobbikos siker valós titkáról. Három dolog nagyon fontos e körben. Elsőként az, hogy a párt vezetése „leereszkedett” a nép közé. Vona Gábor, az alelnökök és a képviselő-jelöltek több száz település művelődési házaiban, kocsmáiban, terein, sőt magánházak udvarain mondták el programjukat, kezet fogtak a helyiekkel, nyitottak voltak a problémáikra és bátran mentek bele a kötetlen beszélgetésekbe is, nem kerülve a kényes kérdéseket sem.

A második titok a kampánystáb és az aktivisták hihetetlen mértékű tenniakarása, szorgalma, amellyel ellensúlyozták a pénztelenséget. Egy parlamenti pártnál elképzelhetetlen, hogy ingyen dolgozzon valaki, míg a Jobbiknál ennek az ellenkezője volt az.

A harmadik dolog pedig a mégoly demagógnak is ható reményadás. Kiábrándult emberek tömegei hitték és hiszik, hogy a Jobbik lehet az a politikai erő, amely valóban Magyarországot helyezi előtérbe, valóban emberközpontúságot akar a pénzcentrikus rendszerünkben és valóban pozitív irányba fordíthatja a kisiklott rendszerváltást.

Ahogyan a címben utaltunk rá, innentől már nagyon súlyos felelősség terheli a Jobbikot. Elindított egy folyamatot, amelyben megalkuvás nélkül kell tartania magát az ígéreteihez. Ha csalódást okoz, akkor a nemzeti radikalizmust egyszerűen megszünteti Magyarországon, ha viszont a beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor kiteljesítheti a demokráciát azok számára is, akik eddig csalódtak benne.

Apropó demokrácia! A parlamenti pártok csalódottságuknak adtak egyöntetűen hangot az SZDSZ leszereplése miatt, viszont egyetlen gratulációt sem kapott a Jobbik a kiemelkedő eredménye kapcsán. Nos, ez is oka a 14,8 %-nak.

Althir.org