Szabó Csilla emlékeztetett arra, hogy a rendőrség csoportosan felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást a verekedés miatt.
Tájékoztatása szerint a körülmények tisztázását követően eddig hat embert gyanúsítottként, míg négyet tanúként hallgattak ki.
A BorsodOnline helyi hírportál értesülései szerint a tömegverekedés a Miskolc belvárosában lévő Szinvapark második emeletén lévő éttermek közelében történt, ahol főleg fiatalok estek egymásnak.
A rendőrség tájékoztatása szerint a bűncselekményben résztvevőket azonosították, elfogták, előállították.
(MTI)