Egészségügyi és információs napok kezdődnek Szabolcs-Szatmár-Bereg nyírbátori és Borsod-Abaúj-Zemplén megye encsi térségében a roma kisebbség tagjainak megsegítésére. A nyitó rendezvényt szombaton tartják Nyírgelsén, mintegy ötszáz érintettet várnak szűrővizsgálatra, életvezetési és elsősegély-nyújtási tanácsadásra – közölte Zsadányi Gábor projektvezető az MTI-vel.

Az egészségügyi és információs napokat a nyírbátori körzet húsz, az encsi térség 36 településén a Roma Oktatási Alap és a Demján Sándor Alapítvány szervezi a helyi önkormányzatokkal, a vöröskereszttel, valamint az Értetek Karitatív Egyesülettel közösen – mondta a humanitárius rendezvénysorozat irányítója.

Kiemelte: az 56 településen, ahol külön-külön időpontban, lehetőleg helyi közösségi eseményekhez kötve szervezik a rendezvényt, több mint százezer roma lakosnak szeretnének segíteni egészségi állapotuk felmérésében, valamint halmozottan hátrányos helyzetük megváltoztatásában.

Zsadányi Gábor tájékoztatása szerint a roma kisebbség tagjai egészségügyi szűrővizsgálatokon vehetnek részt, így például mérik vérnyomásukat, koleszterin- és vércukorszintjüket. Az eredményeket tartalmazó úgynevezett szűrőfüzetet minden érintett megkapja a vizsgálatok elvégzése után, ezzel betegséggyanú esetén házi-, majd szakorvoshoz fordulhat a további kezelés érdekében.

A szervezők egyeztetik azt is, hogy az érintettek egy későbbi időpontban mikor mehetnek a lakóhelyükön tüdő- és mellrákszűrésre. Emellett szakemberektől életvezetési tanácsokat kapnak a halmozottan hátrányos helyzetű családok, elsősegélynyújtásra, sérülések ellátására is felkészítik őket.

A nyírbátori térségben szeptember közepéig, az encsi körzetben júliustól szeptember végéig rendezik meg az egészségügyi és információs napokat a roma kisebbség tagjainak.

MTI – szebbjovo.hu