Több mint egymillió font (378 millió forint) gyűlt össze közadakozásból Nagy-Britanniában arra a célra, hogy Anthony van Dyck utolsó önarcképe a National Portrait Gallery gyűjteményébe kerüljön ahelyett, hogy eltűnne egy tengerentúli magánkollekció mélyén.

A híres flamand művész azért annyira kedves az angoloknak, mert I. Károly udvari festőjeként több híres királyportré fűződik a nevéhez, és számottevő hatást gyakorolt a későbbi angol festészetre. A szóban forgó önarcképet nem sokkal halála előtt, 1640-41-ben festette Angliában.

Egy anonim amerikai vevő nemrég 12,5 millió fontot (4,7 milliárd forint) ajánlott a képért, és engedélyt kért a festmény külföldre szállításához. Erre reagálva indította el ambiciózus, a közösségi médiát is bevonó kampányát a londoni National Portrait Gallery tavaly novemberben. A kormány közben ideiglenes exporttilalmat rendelt el a festményre.

A képtár saját forrásaiból, művészeti alapítványok támogatásából és közadakozásból – a művészetkedvelő britek leggyakoribb adománya tíz font (3780 forint) volt – eddig 3,2 millió font (1,2 milliárd forint) gyűlt össze. A galéria abban bízik, hogy a kormány nyárig meghosszabbítja az eredetileg február közepéig elrendelt kiviteli tilalmat, így lesz még idejük összeszedni a hiányzó összeget, és túllicitálhatják az amerikai vevőt.

http://www.telegraph.co.uk/culture/art/10610143/Van-Dyck-saved-for-the-nation-Public-donates-1m-to-keep-self-portrait-in-Britain.html

(MTI)