Kezdjük a tényekkel. Nincs olyan magyar futballklub, amelyik augusztusra is versenyben maradt volna a nemzetközi európai kupák bármelyikében. Négy indulóból ennyire futotta. Előzetesen a szaksajtó a Videoton sorsolását tartotta a legkönnyebbnek, és egyúttal a fehérvári csapat volt az, amely először esett ki, mivel alulmaradt a nála jelentősen kevesebb pénzből gazdálkodó podgoricai csapat ellen. A másik montenegrói ellenfelet a Honvéd kétszer is legyőzte, sőt, a második meccsen kilenc gólt gurított nekik – az UEFA fogadási csalást gyanítva kérte a meccs elemzését, kilátásba helyezve ezután az alaposabb kivizsgálást is. A Győri ETO attól a Maccabitól kapott ki kétszer, amelynek vezetőedzőjét, Paolo Sousát rendszeresen szapulta a Sport 1 és a Nemzeti Sport állandó szakértője, B. Gy. Az izraeli sajtó szerint a magyar bajnok a máltai bajnokság és San Marino szintjén játszott.

 
Szakértő sportsajtónk Debrecen Norvégiában elért 2–2-es döntetlenjét követően arról írt, hogy a Lokinak számos helyzete volt, és jók az esélyei a visszavágóra. Igaz, a skandinávoknál légiósként játszó Kovács Péter azt mondta, van esély a továbbjutásukra, és a visszavágón ő talált be először, hogy aztán a Strömsgodset 5–2-es összesítéssel jusson tovább. A Honvéd a Vojvodina elleni első meccsen 70 percet emberelőnyben (ám a nyilatkozatok alapján mélyen tudása alatt) játszva kapott ki 2–0-ra. A visszavágót a kispestiek 3–1-re bukták el.

Becslések szerint a magyar NB I a 2012-13-as szezonban 4-6 milliárd forintos veszteséget könyvelt el, de a pontos összeget lehetetlen megállapítani, mert a 16 klub által nyújtott adatszolgáltatás ehhez elégtelen.

A tények után jöjjön a szubjektív rész. Amikor az NB I előző szezonja véget ért, személy szerint engem nagyon irritált az a propaganda, amit az egész köré csaptak. Hogy a bajnokságunk színvonala emelkedett, a nézőszámok is rendben vannak (még ha a World Soccer adatai ennek ellent is mondanak), és a magyar bajnokság újra stílusok harca, az okosan játszó Győrrel, az olaszosan precízen védekező Honvéddal, és a korábbinál támadóbb felfogású Videotonnal. Ahogy persze jöttek az első pofonok, úgy finomodott az álláspont, de egyes hangadók még mindig kötötték az ebet a karóhoz, azt hazudva, hogy felszálló ágban van a magyar labdarúgás. A múlt heti Választ majdnem kiejtettem a kezemből, amikor Borókai Gábor írását olvastam, és nem értem, hogy jött ide a jegybanki alapkamat csökkentése, meg hogy miért gáncsoskodó az, aki ez ellen beszél, amikor egy évtizede pont az ő bandája növelte a kamatot.

A hol Loki-sálban, hol Vidi-szerelésben parádézó nagyfőnök persze sikertörténetet emelget a magyar foci és a TAO-pénzek kapcsán, olyan dolgokat vizionálva, hogy még az ő nyugdíjas kora előtt “a legmagasabb kategóriában jegyzett csapatot verünk majd el, és nem barátságos meccsen, hanem egy világversenyen.” Ha legalább nyomokban látnék erre esélyt, akkor én is hinnék neki, de eddigi életem során azt tapasztaltam, hogy a focink a rosszból a nagyon rossz felé haladt. Öt éves se voltam, amikor Irapuatóban a szovjetektől kaptunk ki 6–0-ra, de az legalább világbajnokság volt, nem holmi elő-elő-előselejtező mérkőzés. Most meg az összes klubcsapatunkról kiderül július végére, hogy mind selejt. Még azelőtt ki kellett őket szórni az európai kupákból, hogy az igazi nagyágyúk egyáltalán a sorsolásba bekapcsolódtak volna.

És nem a tavalyi BL-nyolcaddöntős Celtictől, vagy hasonló erejű ellenféltől kaptak ki a mieink, hanem ázsiai és balkáni csapatoktól. Igen, balkániaktól, és míg szép lassan a Kárpát-medence lesz Európa futballjának legalja, addig a bosnyákok saját vb-selejtezőcsoportjuk élén állnak, mi meg összetehetjük a kezünket, hogy egy 20 éves játékosuk még pár évre aláírt a Fradihoz. Jobb, mint bárki, akit a mieink közül a posztjára tehetnénk.

Amikor a kuvaiti, hondurasi, meg ki tudja még milyen ellenfelekről lekicsinylően írnak sportújságíróink, akkor rendre felteszem a kérdést, hogy mire föl ilyen nagy az arcunk, de válasz akkor sem jött, amikor részletesen kifejtett e-mailben érdeklődtem efelől. Helyette jön az egyhetes beharangozó az NB I 2013-14-es szezonjához, a szokásos mantrákkal, hogy utánpótlás-koncepció kell, meg nézhető foci. Persze. Ez aztán konkrét.

Amikor Muszbek Mihályt kérdik egy-egy jelenségről, akkor a többé-kevésbé pontos diagnózis után a sajtóban sajnos csak ehhez hasonló általánosságok jelennek meg, pedig nem kell félni konkrétumokat mondani. Például azt, hogy ha fél tucat csapatnak nem megfelelő a könyvelése, vagy bármely egyéb szempont miatt nem felel meg az NB I-es követelményeknek, akkor szívbaj nélkül mindet ki kell zárni, és elég egy tíz csapatos profi liga. Ha annyi se tud lenni, legyen amatőr. Vagy, lehet itt megint az utánpótlással jönni, de akkor legyen konkrétum: a németek például a 2000-es Eb-égés után megszabták: a Bundesligában induló csapatok mindegyikének futballakadémiát kell működtetnie. Átalakult a képzési rendszer is, és például Németországban rájöttek arra, amire idehaza még mindig nem: a hosszútávfutás és hasonló dolgok erőltetése keveset javít a focipályán nyújtott teljesítményen, ahogyan mondjuk a gerelyhajítók sem jéghokizással hozzák fel magukat. De nem baj, csináljuk csak, amit akarunk, alapozásban úgyis mi vagyunk a királyok.

A felépítményt meg láthatjuk, csak sajnos augusztusban Európa már mindezt nem csodálhatja.

Forrás: kiajobb.blog.nepsport.hu

szebbjovo.hu

1375002840