A 11 éves kisfiú és a kecskeméti 5 hónapos állapotos nő közelmúltbéli meggyilkolása világosan mutatja, a közbiztonság egyre romlik, egyes helyeken pedig szinte teljesen megszűnt. Történt mindez annak ellenére, hogy a kormány a két hét alatt rendet ígért, a Btk-t szigorították, bevezették a három csapást, évente új rendőrök ezreit avatják, valamint létrehozták és milliárdokkal támogatják a TEK-et. A probléma ráadásul elsősorban a társadalom legvédtelenebb, legkiszolgáltatottabb rétegeit sújtja, többek közt az időseket és a gyermekeket.

Míg a Fidesz nem hajlandó érdemben foglalkozni a Jobbik megoldási javaslataival, a helyzet egyre romlik, az emberek szubjektív biztonságérzete a nullához közelít. A radikális párt fontosnak tartja, hogy a Fidesz végre hagyja figyelmen kívül a pártpolitikát és vegye fontolóra a jobbikos javaslatokat: az erőszakos bűncselekmények elkövetőivel szemben a zéró tolerancia alkalmazását, a szabálysértési értékhatár eltörlését, a csendőrség vagy speciális rendőrségi egységek felállítását, a Btk. tételes szigorítását, az önfenntartó börtönöket és elsősorban a halálbüntetés visszaállításának lehetőségét.

A Jobbik szerint a hétvégi tragikus események kapcsán ismét erős társadalmi igény mutatkozik a halálbüntetés visszaállítására, ezért javasoljuk, hogy a politikai szereplők társadalmi vita keretén belül vizsgálják meg ennek lehetőségét. Pártállástól függetlenül aligha akad Magyarországon olyan ember, aki megelégedne azzal, ha a 11 éves kisfiú gyilkosai megúsznák tettüket néhány év börtönnel. Ehhez azonban feltétlenül szükséges, hogy a Fidesz az állapot tarthatatlanságát ismerje el, és saját politikai érdekeit félretéve lássa be, hogy a helyzet a tények alapján is egyértelműen romlik, ezért azonnali lépésekre van szükség.

Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő, a Jobbik szóvivője

1352111580