Liu Tien-ant politikai jogaitól élete végéig megfosztották, személyes vagyonát, ingatlanait elkobozzák. A 60 éves férfiről bebizonyították, hogy 2012-ig tíz éven át személyesen, vagy fia által 35,58 millió jüan (1,4 milliárd forint) kenőpénzt fogadott el.
A fiát egy másik perben vonják felelősségre.
A posztján a nemzeti energiahivatal tisztét is betöltő Liut bűnösnek mondták ki hatalommal való visszaélés miatt is, mivel négy vállalatnak és néhány magánszemélynek – ellenszolgáltatás fejében – jövedelmező lehetőségeket biztosított.
Korábbi híradások szerint Liu több mint két tucat bankszámlával rendelkezett és aranyrúdjai mellett 25 ritka gyémántot is őrzött. Liu a fővároson kívül Csöcsiang, Senhszi, Santung és Csiangszu tartományok különböző városaiban állítólag több szeretőt is tartott.
A reformbizottság volt befolyásos vezetőjéről eleinte a Cajcsing gazdasági magazin szerkesztője hozott nyilvánosságra terhelő információkat a mikroblogján. 2013 augusztusában zárták ki a pártból és indítottak eljárást ellene. Ügyét idén szeptemberben tárgyalta egy Hopej tartományi bíróság.
Liut 2012 novemberében, a Kínai Kommunista Párt kongresszusán a központi bizottság póttagjának is megválasztották. Az 1990-es évek második felében gazdasági tanácsosként szolgált Tokióban. Lebukásával ő lett a Hszi Csin-ping elnök-pártfőtitkár által meghirdetett korrupcióellenes hadjárat egyik nagy “fogása”, az első miniszteri szintű vezető, akit az internetes sajtóban megjelent vádak végül letaszítottak magas posztjáról.
(MTI)