Elkészült a szlovák állampolgársági törvénynek a belügyi tárca műhelyéből származó módosítása – jelentette Robert Kalinák belügyminiszter közlésére hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség pénteken.

Az új jogszabály jóváhagyásának várható időpontja, csakúgy mint az általa eszközölt változtatások mibenléte, egyelőre kérdéses.

A belügyminiszter a jogszabály módosítás tartalmi részéről a hírügynökségnek azt mondta: az hasonló feltételeket fogalmaz meg a szlovák állampolgárság elvesztése és visszaszerzése kapcsán, mint az az ellenzéki módosítás, amelyet a pozsonyi törvényhozás korábban elutasított. “A módosítás elkészült. Amit nemrégiben a parlamentben láthattak, azt is ebből a tervezetből ollózták ki” – fogalmazott Kalinák, hozzátéve: az ellenzéki javaslat csak 20 százalékát tartalmazta a tárca által készített módosításnak.

A politikus a törvény elfogadásának várható időpontját firtató kérdésre azt válaszolta: azt még nem lehet tudni, mivel azoktól a nemzetközi intézményektől függ, amelyekkel a szaktárca a módosításról egyeztetést folytat.

Május végén a pozsonyi parlamentben Robert Fico kormánypártja, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) képviselői leszavazták az állampolgársági törvény módosítását célzó ellenzéki javaslatot, amelyet két független szlovák képviselő terjesztett a törvényhozás elé. A módosító javaslat a magyar állampolgárságot fölvevő felvidéki magyarok túlnyomó többsége számára nem hozott volna érdemi változást, mivel csak azon más állampolgárságot felvett személyek számára tette volna lehetővé, hogy megtartsák, illetve visszakapják szlovák állampolgárságukat, akik akkor vették fel egy másik ország állampolgárságát, amikor külföldön tartózkodtak, s eközben nem rendelkeztek állandó lakhellyel Szlovákiában.

A jelenleg hatályos szlovák állampolgársági törvényt 2010 tavaszán, még Robert Fico előző kormánya idején, fogadta el a pozsonyi törvényhozás, miután a magyar parlament úgy módosította az állampolgársági törvényt, hogy annak alapján a határon túli magyarok egyszerűsített eljárással szerezhetik meg a magyar állampolgárságot.

A szlovák jogszabály, amelynek alkotmányosságát egy képviselői beadvány alapján tavaly ősztől a szlovák alkotmánybíróság is vizsgálja, kimondja, hogy elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki önként egy másik ország állampolgárságát veszi fel.

A szlovák állampolgársági törvény alapján, annak 2010 júliusában történt hatályba lépése óta, 591-en vesztették el szlovák állampolgárságukat, köztük 36 felvidéki magyar is.

MTI – szebbjovo.hu

1376679060