Az ellenzéki képviselőkből álló testület szerdai ülése után Staudt Gábor, a Jobbik frakcióvezető-helyettese azt mondta: a letelepedési kötvények rendszerében rejlő biztonságpolitikai kockázat egy olyan “extra elem”, ami ezt a konstrukciót megkülönbözteti a többi korrupciógyanús ügylettől. Hozzátette: az elmúlt időszakban megjelent sajtóhírek tovább erősítették a kételyeket abba az irányba, hogy nem csak bűnözői körök, hanem kémek idehelyezésére is szolgálhat rendszer, ezért nem elég szüneteltetni a konstrukciót, hanem a letelepedési kötvények teljes eltörlésére van szükség.
Sermer Ádám, a Liberálisok ifjúsági tagozatának elnöke egy volt hírszerzővel nemrégiben készült interjúra utalva közölte: a Liberálisok a letelepedési kötények mellett az orosz befolyásszerzést is megvizsgálnák.
Heltai László, az LMP gazdasági szakszóvivője jelezte: az LMP a nemzetbiztonsági bizottságban javasolta az orosz befolyásszerzés vizsgálatát, azonban ezt a kezdeményezést a kormányoldal lesöpörte. A sajtóban megjelent új információk szerint Magyarország “nem erős bástya Európa biztonságának falában, hanem rés”, hiszen Magyarország segítségével akadálytalanul juthatnak Európába akár orosz, akár kínai hírszerzők – mondta.
Demeter Márta független országgyűlési képviselő azt közölte: mivel az Államadósságkezelő Központtól nem kaptak adatokat a kötvényforgalmazó offshore cégekkel kapcsolatban, levélben fordulnak az igazságügyi miniszterhez, hogy az irányadó szabályok és a nemzetközi jogsegély intézményredszerének felhasználásával kezdeményezze az érintett cégek székhelyországainál a működésre és a tulajdonosi szerkezetre vonatkozó adatok beszerzését.
Az ellenzéki képviselőkből létrehozott testület tavaly november óta működik a Jobbik kezdeményezésére, miután parlamenti vizsgálóbizottság felállítása nem kapott többségi támogatást.
(MTI)