Az idejét sem tudom, mióta akarom már megírni a Szebb Jövő hírportál nagybecsű hasábjain, hogy a sok elviselhetetlenség, a sok gyomorig ható nyugtalanság mellett milyen jót is hozott nekünk ez a migráns-cunami. Nos, jól tettem, hogy eddig nem írtam meg. A körülöttünk zajló történelem ugyanis óráról órára írja át az eseményeket.

bangla

Fotó: Béli Balázs

Arról akartam írni, mégpedig a címbe foglalt elnéző mosollyal, miszerint ezek az idők hozzásegítenek minket, magyarokat, hogy végre tisztán lássuk, kik is azok a balliberális alakok, akik körülvesznek minket. Az egyikük már soha nem tudja lemosni magáról, hogy még pár hete is álproblémának nevezte a bevándorlást, a másik ázalag azt kérdezte a kormánytól, teljes komolysággal, hogy mit keresnek a honvédek a határainkon. A harmadik néha migráns családokat fogad be a lopott villájába, néha meg kizáratja magát a szerb határon, aztán a kerítés rácsa mögül ripacskodik a sajtónak, utána meg hazajön, és nettó hazaárulást megvalósítva a hont védő rendőreinket gyalázza, rágalmazza.

De hát… nincs már ebben öröm, semmi se. Még káröröm sem akad. És nemcsak azért, mert a legújabb felmérések szerint az MSZP-nek, a DK-nak meg a többi nemzetvesztő pártnak még mindig jelentős a támogatottsága. Pedig az események tükrében ma már mérhetetlennek kellene lenniük. De csak a cinizmusuk, a bajkeverésük meg a nemzetárulásuk a mérhetetlen még mindig.

Sokkal nagyobb baj viszont, hogy Európának immár végérvényesen elment az esze. Európa nem részeg, pedig bárcsak lenne az, mert a részegséget jó esetben mindig kijózanodás követi. Európa azonban egyszerűen debil és tehetetlen. Kényszerzubbonyba csomagolt, mozdulni képtelen, nyálcsorgató idiótaként szemléli, ahogy átgyalogol rajta a megsemmisülés előőrse.

Fényes egyértelműséggel bizonyosodott be az elmúlt hetekben, hogy az Unió vezető politikusai vagy retardált barmok, vagy cégéres gazemberek, esetleg a két halmaz metszéspontjának jeles képviselői. De hogy mindenre alkalmatlanok, amire senki sem választotta meg és hatalmazta fel őket, az immár nem kérdés. Junckertől kezdve, Schultzon és Hollande-on át, egyenesen Merkelig. A valóságtól és a választóik akaratától olyan távol élnek, mint amennyire Afganisztán van Európától. De amíg Afganisztánból jó pénzért bármelyik embercsempész idehoz bárkit, nincs az a politikuscsempész, aki az Unió vezetőit elkalauzolná a Valóság határára.

Pedig a Valóság határán megállva, a szögesdróton átlesve még a leghülyébb európai politikus is láthatná, hogy Európa polgárai egészen mást akarnak, mint a vezetői. Az európai polgár nem akar korlátlan befogadást, nem akar idegen kultúrát, nem akar integrációt, nem akar hülye és betarthatatlan kvótákat, nem akar iszlámot. Az európai polgár fél, sőt lassan retteg, és nem érti, miért nem az ő akaratát testesítik meg azok az intézmények, amelyekben tegnap még oly nagyon bízott.

Az Európai Unió immár halott. A vezetői nem az európai nemzetek érdekeit képviselik. Ahelyett, hogy egy ilyen mértékű válsághelyzetben az Unió tagországai együtt mozdulnának, együtt cselekednének, együtt állnának a sarkukra, még mindig egymással veszekednek, immár betarthatatlan rendelkezéseken vitatkoznak, finom vagy erősebb diplomáciai üzeneteket váltanak, egymásra mutogatnak, az amúgy is nehezen mozduló brüsszeli bürokrácia kerekeinek küllői közé hajigálnak botokat… és közben nem veszik észre, hogy lassan már nem is létezik az Unió.

A fegyvertelennek hitt, és úgy is kezelt tömegek meg közben özönlenek a földrészre, és ehhez képest lényegtelen, hogy idehaza mit mondott nekünk júniusban egy Kunhalmi Ágnes, vagy mit kérdezett a kormánytól egy Harangozó Tamás, az meg pláne lényegtelen, hogy a szereplésvágytól fűtött szemkilövető táncoskomikus melyik nap milyen módon árulja el a hazát. Lényegtelen. Európa végnapjai felől szemlélve soha, senkit nem fog már érdekelni.

Európa, a mi Európánk hamarosan csak egy koszlott, szamárfüles történelemkönyv lesz, ha nem cselekszünk gyorsan és összehangoltan. Márpedig nem tudunk gyorsan és összehangoltan cselekedni.

Nem tudhatom, mit éreztek a Római Birodalom utolsó polgárai, akik végignézték és elszenvedték a barbárok beözönlését. De nagyon úgy fest, a történelem, ahogy szokta, most megismétli önmagát.

Bogdán Szabolcs – szebbjovo.hu