Az amerikai óriáscég szerdán tett közzé egy videót internetes oldalán, amelyben a sikeres december 7-i csomagkiszállítás látható. A vállalat Cambridge-ben alakította ki kézbesítő központját, ahol – ha már a fedélzeten van a csomag – a drónok egy automatizált sínpályán érkeznek meg a felszállási területre.
Innen az akár 122 méteres magasságig is felemelkedő drónok teljesen önműködő módon, GPS által vezérelve juttatják el a csomagokat, amelyekből legfeljebb 2,7 kilogramm súlyút tudnak szállítani – adta hírül a BBC honlapja.
Az Amazon célja az, hogy minden megrendelést 30 percen belül teljesítsenek. Jelenleg a szolgáltatás tesztje folyik, a következő hónapokban tucatnyi közelben élő vásárlóval szeretnék kipróbáltatni a drónpostát. A szolgáltatásnak jelenleg a napközbeni működésre van engedélye, kizárólag ha jók a látási viszonyok és nincs erős szél. Ugyanakkor nem repülhetnek esőben, hóban és jeges időben sem.
Nagy-Britannia mellett a vállalat az Egyesült Államokban, Ausztriában és Izraelben is fejlesztő központokat üzemeltet. Elmondásuk szerint több országban is tesztelik a Prime Air névre keresztelt szolgáltatást.
Ugyanakkor Natalie Berg, a Planet Retail elemzője szerint a Prime Air csak egy újabb az Amazon számos szolgáltatása közül, igazi változást nem fog hozni az ágazatban.
“Ez egy marketing puccs” – fogalmazott. Hozzáfűzte azt is: tavaly még a rendelés leadásával azonos napon megvalósult kiszállítás számított kiemelkedőnek, most viszont minden a 13 perces kiszállítási időről szól.
(MTI)