Az 1989-es rendszerváltás után egészen 1992-ig a magyarok jóval nagyobb számban hagyták el Erdélyt, mint a románok, az arány azonban mára megfordult, így elképzelhető, hogy a magyarság képes megtartani 2002-es számarányát – mondta Horváth István a Szacsvay Akadémián.

A huszadik század Európájára végig jellemző volt az etnikai indíttatású migráció – derült ki Horváth István egyetemi docens, a kolozsvári kisebbségkutató intézet elnökének pénteki előadásából, amelyet a Bihar megyei RMDSZ-szervezet Szacsvay Akadémiáján tartott meg. A nemzetiségi szempontok által motivált kivándorlásnak leggyakrabban, de nem minden esetben a kényszer az oka.

Az egyes országokban kisebbségben élő emberek egyebek közt a határmódosítások idején kénytelenek máshová – legtöbbször az anyaországba – vándorolni, de az elmúlt század európai történelmének gyakori jelensége volt a deportálás is. Európa múlt évszázadbeli történetében nagyjából 60 millióra tehető azoknak a száma, akik etnikai okok miatt hagyták el hazájukat, mondta a szakember. A 20. században először az első világháborút követő határ-újrarajzolások miatt mozdultak el lakhelyükről, saját elhatározásból, avagy kényszerből. Ebben az időszakban telepítették ki tömegesen a krími tatárokat is hazájukból. 1945 és a kommunista rendszerek stabilizálódása között is tömegek vándoroltak el otthonukból. Ekkor történt például a magyar–szlovák „népességcsere”, amely a számarányok miatt inkább a magyarok Felvidékről való kitelepítését jelentette.

A drámai helyzetek mellett azonban egyéb okok is közrejátszanak az etnikai migrációban, véli Horváth. A kisebbségben élő számára például gyakran több lehetőség adódik a migrációra, ha saját anyaországáról van szó. A nyolcvanas években a romániai magyarokra épp ez volt a jellemző, ami a Magyarországra való kivándorlást illeti. Az is előfordul, hogy az elvándorlással az anyaország, illetve az odaköltöző is jól jár: ez volt a helyzet a romániai németekkel is, akik Romániának a Németországgal kötött 1977-es szerződés alapján fejpénzért költözhettek „haza”. Romániában egyébként nyíltan bevallott célkitűzés volt az egységes nemzetállam kialakítása már a 40-es évek óta.

A stratégiába tartozott az Észak-Erdély Magyarországhoz csatolásakor keletkezett román–magyar megegyezés, amelynek következményeképpen 160 ezer magyar költözött délről északra, és 200 ezer román északról délre – ez a tény jócskán hozzájárult a dél-erdélyi régió elszórványosodásához is. Az 1989-es rendszerváltás után egészen 1992-ig a magyarok jóval nagyobb számban hagyták el Erdélyt, mint a románok, az arány azonban mára megfordult, így elképzelhető, hogy a magyarság képes megtartani 2002-es számarányát, zárta előadását Horváth István.

Krónika.ro – szebbjovo.hu

1322529120