Az EMI-sekről, az Erdélyi Magyar Ifjakról volna itt és most magán- és jó véleményem, de tudat alatt mind az EMISZ-esek, az egykori brassói és háromszéki magyar srácok emléke tolul előtérbe a választott cím kapcsán. A székelymagyar fiataloké, akik hatvankét esztendőnek előtte az IMSZ béklyójától szabadulni akarván azt hitték, hogy “a székely falu és az erdélyi magyarság gondjainak feltárásával jobb belátásra bírják a Hatalmat…”

Tetteik következményeit, hogy veszélyes játékot játszottak, csupán a nyolc hónapi vallatás és ítélethirdetés után ismerték fel. 79, többnyire tizenéves fiatalt ítéltek öt-huszonöt évnyi börtönbüntetésre, nehéz kényszermunkára. A legtöbbet, a negyedszázados börtönítéletet Nyitrainé Deák Berta, Opra Benedek, Orbán László, Sándor Balázs, Vinczi János kapta. Közel hét esztendő teltével, az 1964-es amnesztiával szabadultak.

A mai Erdélyi Magyar Ifjak szervezetére egészen más, de szintén önként vállalt feladatok hárulnak szabadabb, demokratikusabb éránkban. Az elmúlt esztendő májusában ismertem meg közelebbről őket munka közben, amint két tömbház közötti füves térségen nekifogtak facsemetéket, virágot ültetni. Rá esztendőre kapjuk tőlük a hivatalos meghívót mi, a környezetünk szépségéért is felelős lakók, segítenénk nekik lehetőségeink arányában: legalább vigyáznánk gyerekeinkre, hogy a frissen ültetett csemetéket és virágokat ki ne törjék labdázás közben. Erre nem került sor, de másnap este (éjszaka?) felét kilopták tövestül ismeretlen tolvaj gazemberek.

Ez sem szegte kedvüket, néhány nap múlva pótolták kevésbé mutatós, szép díszfacsemetével, és életben maradásukért műanyag palackokkal több alkalommal megöntözték magukkal hozott vízzel. Mert a város locsolókocsija úgymond nem állt rendelkezésükre…

Huszonkét EMI-s fiatal nevét jegyezte le nevében is Nemes vezetőjük, akik szabad idejüket áldozták fel pünkösd másodnapján a köz, a városnegyed szépsége, tisztasága érdekében. Az ábécésorrend törvényének engedve (Áfra Melánia, Barti Attila, Bálint Erzsébet…) sorolnám mindannyiuk nevét. Helyszűke okán inkább mondanám az ötvenes évek tizenéveseinek — akik brigádos könyvecskébe jegyeztették a közjó érdekében végzett társadalmi munkájuk óraszámát —, hogy ne csóváljátok fejeteket rosszhiszeműen: “Hát ezek a mai fiatalok csak dolgozni, inni-szivarazni, csak diszkózni tudnak.” Lám, ne húzzuk őket egy kaptafára! Az EMI mostani tizen-, huszonévesei fát és virágot ültetni, kerítést festeni és sok minden egyebet tudnak, csak segíteni kell, csak tudást és tapasztalatot kell átadnunk, mert bennük sok-sok jóindulat és tettrekészség lakozik.

Ferenczy L. Tibor, Háromszék napilap