Mégis indulhat a magát a Loch Ness-i szörnyhöz hasonlító Corneliu Vadim Tudor európai parlamenti (EP-) képviselő, a Nagy Románia Párt (PRM) alapító elnöke újabb brüsszeli mandátumért, miután a bukaresti táblabíróság elfogadta szerdán a központi választási iroda (BEC) elutasító határozata elleni óvását.

A május 25-i EP-választásra a PRM nevében két jelöltlistát is megpróbáltak bejegyezni. Az egyiket Vadim Tudor, akit egy általa szabálytalannak tekintett kongresszuson tavaly leváltották a párt éléről. A másikat pedig a zendülők PRM-elnöke, Gheorghe Funar, Kolozsvár egykori magyarfaló polgármestere.

A BEC eredetileg mindkét PRM-listát elutasította: Vadim Tudorét formai szabálytalanságokért, Funarét pedig azért, mert a pártjegyzékben nem ő szerepel pártelnökként.

Vadim Tudor jelöltlistája leadásakor úgy fogalmazott: “olyan lenne a PRM nélkülem, mint Loch Ness szörny nélkül”. Ezt a bíróság szerdai jogerős határozata is alátámasztani látszik, hiszen Funar óvását elutasította.

Az 1990-ben alakult, szélsőségesen nacionalistának minősített Nagy Románia Párt 2008 óta nem jutott be a bukaresti törvényhozásba, de a pártelnök Vadim Tudornak 2009-ben sikerült EP-mandátumot szereznie oly módon, hogy maga mellé vette Gigi Becali népszerű futball-mecénást, a Steaua Bucuresti labdarúgócsapat szponzorát.

A juhpásztorból lett milliárdos Becali nem szeretett Strasbourgba járni, rengeteg hiányzása is volt, ezért úgy döntött: hazatér. Előbb a román parlament képviselőjévé választatta magát 2012-ben, majd tavaly a rahovai börtönbe költözött, ahol korrupcióért kiszabott három és fél éves börtönbüntetését tölti.

Becali helyett tavaly januárban Dan Zamfirescu, a Securitate – az egykori kommunista titkosszolgálat – egy volt tisztje került a PRM-listáról az EP-be. Ő azzal keltett feltűnést, hogy kizárólag igennel szavazott, akár egymásnak ellentmondó ügyekben is, legyen szó a dohányzás korlátozásának feloldásáról vagy drasztikus szigorításáról. Ezt a Der Spiegel derítette ki az EP-statisztikáiból októberben, hozzátéve, hogy Zamfirescu fáradozása nem volt hiábavaló, mert nyolcezer eurós alapfizetése mellett hűséges jelenlétéért napi százötven euró üléspénzben is részesült.

Teljesítményével a jelek szerint Vadim Tudor mégsem volt elégedett, mert most egy volt bukaresti alpolgármestert tett maga mögé a lista “befutónak” tekintett második helyére. Május 25-én a román választóknak kell dönteniük, igényt tartanak-e még szolgálataira, vagy nyugdíjba küldik a 65 éves pártvezért, és otthagyják az Európai Parlamentet “Loch Ness-i szörny” nélkül.

(MTI)