Aki Romániát valamelyest ismeri, csodával határosnak vélte, amikor tavaly novemberben – igaz, erős uniós nyomásra – a Ponta-kormány parlamenti vita nélkül, felelősségvállalással elfogadta a decentralizációs törvényt.

Már parlamenti szavazásakor is sok emberben élt a gyanúper, miszerint a hatalom birtokosai, maguk a törvény kezdeményezői sem nagyon kívánják a központ és vidék közti hatalommegosztást, a liberális tárcavezetők különféle ürügyekkel ki is vonták minisztériumaikat és az alárendelt megyei intézményeket e folyamat alól, s valójában csak a közegészségügyi intézményeket, mezőgazdasági igazgatóságokat, munkaügyi felügyelőségeket, sportlétesítményeket, kulturális igazgatóságokat adták volna önkormányzati hatáskörbe.

A szavazás után – mentendő, ami még menthető – az ellenzéki demokrata liberálisok és az államelnök az alkotmánybíróságot hívta segítségül e folyamat leállítására. És a hírek szerint az alkotmánybírósági szavazás is egyhangú volt (törhetjük fejünket, vajon a bordó taláros testület egyetlen magyar tagja miért is szavazott a decentralizálás ellen). A demokrata liberálisok és az államelnök aggályait már korábban nyilvánosságra hozták, egyik a tanácselnökök hatalmától féltette a polgármestereket, másik – mármint Traian Basescu – a vidéki potentátok, kiskirályok túlzott hatalomösszpontosításától ijedt meg, de az igazság az lehet, hogy valójában a demokratikusabb, az állampolgárhoz közelebb álló decentralizált államirányítás bevezetését félték.

Bár az uniós csatlakozás után Románia vezetői szó nélkül átengedtek az Európai Uniónak és a nemzetközi pénzintézeteknek megannyi kompetenciát, most látszatra ugyan engedtek az unió nyomásának, hetvenszázalékos többséggel elfogadták a decentralizációs törvényt, de mintha abban bíztak volna, lesz majd egy felsőbb hatalom – mondjuk az alkotmánybíróság –, mely helyrebillenti a dolgokat. S a követelődző Európának elmondhatják: megpróbáltuk, de lám, nem ment.

Marad tehát – ki tudja, meddig – a hagyományos, központosított államberendezkedés. Bukarestből rendelkeznek elevenek és holtak fölött, még a kapusokat is pártajánlásra nevezik ki, tovább élnek és virágoznak a pártkapcsolatok, a központi kézi vezérlés, de ami legfontosabb: uralhatják, illetve tovább szipolyozhatják Erdélyt. Mert nem titok, amit e régió megtermel, azzal segítik ki a bajból Vranceát, Teleor­mant, Galacot, azaz egész Moldvát és Havas­alföldet.

Erdély kilencven éve Románia fejőstehene, s még a román hatalom által úgymond szegénynek titulált Székelyföld is nettó befizető, azaz többet ad, mint kap az államtól.

Simó Erzsébet – 3szek.ro