Volner János, a Jobbik frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján a miniszterelnök évértékelő beszédére reagálva elmondta: Orbán Viktor nem szólt arról, hogy aljas és bírósági ítéletekkel bizonyított módon lejárató kampányokat rendelt meg politikai ellenfelei ellen, ami keresztény és jó érzésű emberhez méltatlan, és ezért Magyarországtól kell bocsánatot kérnie.
A kormányfő nem beszélt arról, hogy “a korrupciót is csúcsra járatta”, aminek az ügyészség nem találja a nyomát, miközben a Fidesz körüli politikusok tobzódnak a közpénzben – fogalmazott.
Volner János szerint a magyar gazdaság teljesítményét alapvetően meghatározzák az uniós támogatások, a külföldön dolgozók hazautalásai és a járműipari cégek.
Úgy vélte, Orbán Viktor hazudott, amikor azt állította, hogy Magyarország jövője biztosítva van, hiszen a magánnyugdíj-pénztári vagyon eltűnt.
Mint mondta, a miniszterelnök kínosan kerülte az egészségügy helyzetét, amellyel nem tudott és nem is akart megbirkózni a kormány. Orbán Viktor ugyancsak megkerülte a történelmi mélypontra süllyedt oktatásra vonatkozó észrevételeket – közölte.
A jobbikos politikus úgy látja, furcsa volt, hogy az ostorozza a liberális társadalmat, aki korábban maga is Soros György ösztöndíjasa volt. Orbán Viktor “a magyar politika legnagyobb szélkakasa”, aki a szöges ellenkezőjét vallja annak, amit egykor hirdetett – mondta Volner János.
(MTI)