Az Szent Pál apostolnak a Rómában élő gyülekezethez írott levele eme igei üzenete és tanítása igen mély intelmet hordoz és Himalája-magasságú theologiai kérdéseket fejteget, mint maga a teljes mű is. Korunkról és annak evilági termékéről, a törtető emberről ír. Ahogyan látjuk a Mi Urunk Jézus Krisztus mellett a versengő és viszálykodó apostolokat: “Ki a nagyobb?” Jézus válasza: “Aki mindnyájatokat tud szolgálni és lehajolni a legkisebbhez is, aki szolgál közöttetek, az a legnagyobb”.

cartas-pastorais

A magát “nagykorúnak” tartó “felvilágosult” embernek írja Kálvin János ezt az igehelyet magyarázva: “Kiválasztásunk, elhívásunk, alkalmasságunk, szorgalmunk, buzgalmunk, cselekedetünk nem a mi érdemünk, hanem Isten tanácsvégzése” Tehát alázatra, önvizsgálatra és bűnbánatra int.

Ravasz László nagy püspökünk ezt írja: “A kegyelmi kiválasztásban Istent nem köti senki, az abszolút szabad személyes létező. Vagyok, aki vagyok.”

A költő is elgondolkodott egykor Isten nagyságán és saját por-létén, mert így fogalmaz:

“Vagyok mi lettem.
Az éltet nem kerestem, s nem teremtém
Magam!
(Byron: Kain)

“Csak az a mély és szent igazság,
Amit magába rejt a lélek,
Idétlen semmi, játszi hívság,
Amit leírok, elbeszélek.
(Ady Endre: Misztérium)

Az Úr 1796. évének őszén a híres német város Göttinga Egyetemén találkozott sok fiatal szerte Európából, akik a beiratkozás után ismerkedni kezdenek egymással. Magyarországról akkor 30 fiatal érkezett Göttingába, köztük volt Bolyai Farkas is, aki a távoli Marosvásárhelyről szekerezett idáig Kemény Simon barátjával. Még nincsenek húsz évesek és arról beszélgetnek, ki melyik kart válassza.

Igazából senki nem értette, hogy Bolyai Farkas miért is érkezett az egyetemre? Tanulni? – hiszen már 10 éves korában a Nagyenyedi Református Kollégium professzorait helyettesítette. Tíz nyelven beszélt, köztük a három bibliai nyelvet egy hónap alatt megtanulta, 14 jegyű számból fejből vont gyököt és köbgyököt, bármilyen témában bármilyen nyelven azonnal kész volt verset írni. Nem tudni hogyan, de híre bejárta Európát, hogy ilyen teremtő erejű lángész még nem született a világra, ami igaz is volt. A szép arcú, hullámos hajú, kifejező tekintetű fiatal misztikusan rajongott Istenért, órákat imádkozott teljesen elvonultan.

Úgy döntött, ha már itt van, matematikával és csillagászattal fog valameddig foglalkozni, ezzel még közelebb kerül szeretett Istenéhez, hiszen régen foglalkoztatta a tér-idő-anyag-fény eme csodája, a teremtés, a véges és végtelen misztériuma, a párhuzamosok megfejthetetlen titka. – “Kezdetben volt az Ige. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett”, – János apostol ÖRÖKKÉVALÓ PROLOGUSÁT nem csak olvasni, imádkozni, hanem érteni is szerette volna.

Évfolyamtársa lett az akkor már szintén Európa-hírű német Carl Friedrich Gauss, akiről meg az hír járta, hogy minden idők legnagyobb alkotó lángelméje, a matematikusok fejedelme. A két fiú barátságot kötött és Gauss egyszer meghívta Bolyait a szüleihez Braunschweigbe. A durva apja nem is fogadta köszönését, de meleg lelkű édesanyja megkérdezte a magyart: “Mondja deák úr, lesz az én fiamból valami?” A lelkes, csupa szív fiú azt mondta, hogy ő lesz a matematika hercege. Boldog volt Gauss és az anyja, hogy ilyen biztató szeretet és elismerés, vélemény és nagyrabecsülés szólt a távoli magyar szájából.

55 évvel később egy hideg este a 95 éves édesanya és 70 éves fia egyszer csak elkezdtek beszélni Bolyai Farkasról. – “Tudod fiam, más az Alpok, más a Kárpátok. Más a német és más a magyar. Én nem tudom megítélni, hogy melyikőtök lett a matematika legnagyobb, legeredetibb lángelméje, de azt tudom, hogy Bolyai Farkas fia, János 20 éves korára megoldotta a 2500 éves matematikai problémát, a párhuzamosok kérdését, apja kiküldte ide neked véleményezésre az APPENDIXET, te egyszerűen elloptad és azt írtad, te is megoldottad, csak még nem adtad ki. Tudom, hogy Bolyai Farkas innen gyalog ment vissza Marosvásárhelyre olyan szegény volt, János fia elborult elmével bolyong és most is azt a bort isszuk, amit ők küldtek a KÜKÜLLŐ-mentéről. Eszedbe jutnak? 23 éve nem írtál Farkasnak, pedig ő máig emleget abban a távoli Erdélyben. Egyidősök vagytok fiam, de benned soha nem volt szeretet. Emlékszel, hogy dicsért? – nagyobbra tartott magánál! Nagyon akartad, nagyon futottál, nagyon törted magad az elsőségért. De azt soha nem tanultad meg, hogy nem azé, aki akarja és nem is azé aki fut, hanem a könyörülő Istené, az pedig BOLYAI JÁNOSNAK adta.”

Kint már szakadt a havas eső a kéklő hegyekre, mikor az öreg Gauss kitámolygott vén anyja tetemrehívása elől és nem vitt mást magával, mint az egyedül valóságot. Örökkévalóságot keresett és most bánta meg életében először, hogy nem magyarnak született, mert akkor nem csak rettentő nagy tudománya lett volna, hanem szerető szíve is.

Beregszászi Olgát is nekünk adta a Teremtő, hogy énekével vigasztalja magyar véreit: Mi nem felejtünk.

Mohácsi László
református lelkész