Az Országgyűlés tegnap tárgyalta az izraeli társulási szerződést. Itt nézheti meg a Jobbik országgyűlési képviselőinek felszólalásait ebben a kiemelkedően fontos témában. Mint ismeretes, ha a T. Ház elfogadja ezt a szerződést, valóra válhat Simon Peresz álma, hogy Izrael felvásárolja Magyarországot.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke az izraeli társulási szerződéssel kapcsolatban kijelentette, hogy ez a szerződés olyan elemeket tartalmaz, melyeket izrael az Európai Uniós csatlakozáskor is megkapna. Azt gondolja, hogy jó érzésű magyar emberként ezt nem lehet megszavazni. Olyan országról van szó, mely szerinte a nemzetközi stabilitásnak, a békének leginkább akadályozója. Izrael az az ország, melynek nem kell betartania az ENSZ szabályait. Magyarország szempontjából többek között még mindig nem tudjuk, hogy mit kerestek hazánk légterében a kémrepülőgépek.

 
Gaudi-Nagy Tamás felszólalása az izraeli társulási szerződéssel kapcsolatban:

 
Pörzse Sándor bekiabálásával szarházinak nevezte az MSZP-s képviselőket. Később felszólalásában azt mondta, hogy az mszp-sek egyetlen egy esetben sem szóltak hozzá érdemben a vitához. “Az igen nagy képességű Mesterházy Attila is” egyedül azt találta kifogásolni valónak, ahogy minősítettem őket – tette hozzá Pörzse. Az nem zavarja őket, hogy hány palesztin gyermeket gyilkoltak meg az izraeli katonák Gázában.

Morvai Krisztina, a Jobbik EP képviselője megpróbált a képviselők érzéseire és lelkiismeretére hatni felszólalásában, sikertelenül. Szerinte az lenne a helyes, ha az Európai Unió felfüggesztené a társulási szerződést. Morvai Krisztina kifejtette megdöbbenését azért is, hogy még mindig a szemkilövetők pártja fenyegetőzik.

Z. Kárpát Dániel szerint azzal, hogy az MSZP-s képviselők nem szólnak hozzá érdemben a vitához, legitimizálják az izraeli társulási szerződést. Legitimálnak egy olyan állammal való szövetségkötést, mely 30-40 éve háborúban áll más országokkal. Mi lesz akkor, amikor ezekben a háborúban álló országok fognak jelentkezni, mondjuk Líbia és Egyiptom? – tette fel a költői kérdést a képviselő. Legitimálják emellett azt is, hogy a szolgáltatások liberalizálását, szabadkereskedelmét kiszélesítsék, mely adott esetben kiterjedt a közoktatásra, olyan közszolgáltatási szektorokra, melyben nem csak izraeli, de semmilyen más külföldi helye nincsen.

A Jobbik így tiltakozik az izraeli társulási szerződés elfogadása ellen:

 
Balczó Zoltán reagálása az izraeli társulási szerződés elfogadására:

 

 
jobbik.hu – barikad.hu