A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 6 személyt fogtak el, 16 személyt állítottak elő a rendőrök. Az ittasság ellenőrzések során 5 esetben mutatott pozitív eredményt a légalkohol-mérő. Megyénk közútjain 1 súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt.

A járőrök hétfő hajnalban a debreceni Piac utca – Vásári István utcák kereszteződésénél igazoltattak egy férfit. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a 18 éves nyíracsádi férfi ellen a Hajdúböszörményi Járásbíróság elfogató parancsot bocsátott ki. A férfi előállították a kapitányságra, ahol bűnügyi őrizetbe vették.

Fémlopáson érték tetten

Vashulladékot próbált meg eltulajdonítani az a négy férfi egy hajdúhadházi telephelyről vasárnap kora délután, akiket tetten értek és elfogtak a járőrök. A négy hajdúhadházi férfit előállították a kapitányságra, ahol meghallgatásukat követően szabálysértési őrizetbe vették. Az őrizetbe vett két l5 éves fiatalembert valamint a 37 és a 19 éves férfiakat 72 órán belül állítják bíróság elé.

Biztonságba helyezték

A Létavértesi Rendőrőrs járőrei vasárnap kora hajnalban figyeltek fel egy gyalogosan közlekedő fiatalemberre a Létvértes és Bánk közötti úton. A 18 éves fázós férfi elmondta a járőröknek, hogy Budapestről érkezett Debrecenbe, de lekéste az utolsó buszt, ezért indult el gyalogosan létavértesi otthonába. A járőrök az esetleges baleset és a kihűlés veszélyének elkerülése érdekében hazavitték otthonába.

szebbjovo.hu

1367835540