“A magyar egy nagyon jó csapat, Böde Dánielre és Nagy Ádámra külön is figyelnünk kell majd” – jelentette ki a hétfői sajtótájékoztatóján a szigetországiak dán szakvezetője.
A tréner arra emlékeztetett, hogy a közelmúltban kétszer is játszottak a magyarokkal, akik szerinte nagyon jó teljesítményt nyújtottak a nyári Eb-n. Hozzátette, ez ugyan sokakat meglephetett, de őket nem, mert tudták, hogy nagyon jók.
“Hat napja készülünk együtt, ezalatt nyolc edzésünk volt, felkészültünk az előttünk álló feladatra” – jelentette ki Olsen.
A csapatkapitány Atli Gregersen még határozottabban fogalmazott, ugyanis kijelentette, jelenleg nem lenne elégedett egy döntetlennel.
A magyarok vasárnap helyi idő szerint 18 óra után landoltak Feröer-szigeteken, hétfőn kora délután pedig a főváros kikötőjében tettek félórás sétát a játékosok, akik felkeresték a helyi halpiacot is az igen kellemetlen, esős, hűvös időben.
Magyarország az egyetlen olyan európai selejtezőcsoportban szerepel, amelyben három Eb-nyolcaddöntős gárda van. Az Európa-bajnok Portugália mellett Svájc, valamint a Feröer-szigetek, Lettország és Andorra együttese lesz a magyarok ellenfele. A kilenc csoportból az elsők jutnak ki a vb-re, míg a nyolc legjobb második pótselejtezőt játszik majd a részvételért.
A keddi, torshavni mérkőzés magyar idő szerint 20.45-kor kezdődik.
(MTI)