A Fidesszel szembeni várakozás teljes mértékben nem kielégíthető és nem lehet ott folytatni, ahol a párt 2002-ben abbahagyta – mondta kedden Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke. Pokorni szerint az első Fidesz-kormány első évei szigorú gazdaságpolitikát kívántak meg, de később megmutatkoztak az eredmények. Úgy véli, ha a Fidesz újra kormányt alakíthat, legalább ennyi idő kell, hogy a lakosság számára is kézzelfogható eredmények jelentkezzenek, vagyis két év után lesz érzékelhető a reálbér-növekedés.

Azaz a Fidesz láthatóan semmiféle érdemi változást nem akar bevezetni, csak a maszatolást folytatná, némi nemzeti, narancsos mázzal leöntve. A választóik elismerten is hiú reményeket kergetnek a párt alelnöke szerint is.

Az alelnök elmondta: pártja hamarosan összeállít és nyilvánosságra hoz egy listát, amelyen az új kormány első tíz legfontosabb feladata szerepel. Ezek közé tartozik a kisebb parlament, az önkormányzati képviselő-testületek létszámának csökkentése, munkahelyteremtés és a kétszintű érettségiről szóló törvény megalkotása.

Pokorni szerint az utóbbi évek politikai stílusához nincs türelmük az embereknek, ezért a Fidesznek új politikai korszakot kell nyitnia, amelyben fontos a korrupció elleni küzdelem és az elszámoltatás. “A múlt bűneit nem lesz könnyű feltárni. A politikai riválissal szemben kíméletlennek lenni könnyű, de az új politikai kultúra igazi próbája az lesz, hogy a sajátjainkkal szemben is érvényesíteni tudjuk-e az elszámoltatást” – fogalmazott a politikus. Ebben az egyben persze nem reménykedhetünk, mivel a közmondás is mondja: Holló a hollónak nem vájja ki a szemét.

(Info Rádió nyomán Szent Korona Rádió)