2010 szeptember közepén járunk. Az építőanyag-gyártó és építő nagyvállalatok „társaság a lakásépítésért” jelszóval – több éves előkészület után harcba indultak a csekély állami lakásépítési források megszerzésére. A készházat ígérők és a könnyűszerkezetes házépítők hasonlóan. A kis- és középvállalkozók ezrei pedig boldogan rabszolgálhatják az építési csúcsragadozókat.

Lesz városi bérházépítés, vagy tízezer bérlakás keletkezik évente. Azt, hogy hol, melyik maximális profitot ígérő lakáshalmazban kell gondolkodni, a politikusoknak már hónapokkal ezelőtt lediktálhatták.

Helyi anyag, helyi vállalkozók, helyi foglalkoztatás, minimális szállítási költség, önkormányzati nonprofit programok – ugyan, ez nem időszerű, kicsi az ÁFA-tartalom és a kormányzatnak szállított adó.

Csak nehogy utánanézzen valaki a PPP és hasonló feliratú vállalkozói számológépek működésének. Gyorsan kiderülne, hogy a kistelepüléseken a nagyvállalkozói kör kihagyásával vagy kétszer annyi lakást tudnának létesíteni, mint a nagyvárosi bérházakban, amelyek szükségességét egyébként lehetetlen bizonyítani.

Amúgy rengeteg bérlakás-tulajdonos szedegeti be adózás nélkül a bérleti díjakat, csak ez nem szerepel a statisztikákban. Ráadásul a fővárosban, de más nagyvárosokban is sokezer üres lakás vár olyan bérbeadás-szabályozásra, ami garantálja, hogy a nemfizetőket el lehet távolítani. A kistelepüléseken ugye nem kell bérlakásokat építeni, mivel a nagyvárosok diplomásai, szakemberei rohannak a falvak üresen álló lerobbant lakásaiba, hiszen várják, szinte felszívják őket a helyi kisvállalkozások.

Ott érdemes építeni, hiszen amit ma felépítenek, holnap kétszer annyit ér. Csak színesíti a helyi életet, ha ötödjére lopják le a bádogcsatornát a helyi fémkedvelők.

A kormány a helyén van. Igen, a helyén Budapesten, és várja az ötleteket. A csúcsragadozók feltehetően már megtették az ajánlatukat. Választás előtt vagyunk – mondják -, tegyünk úgy, mintha nem dőlt volna el minden. Várjuk a lakossági ötleteket. Adunk rá egy hetet. Hiszen formaság az egész. A gyanútlan és kényelmes falusi népek már rég lemondtak arról, hogy saját programmal jelentkezzenek. A kistelepülések nem hangoskodnak fővárosi sajtókonferenciákon. Polgármestereik nem is sejtik, milyen súlyos a felelősségük abban, hogy nem fogtak össze érdekeik érvényesítésére.

Mindezek ellenére van program, és van, aki már évek óta figyeli az építési csúcsragadozók bérlakásépítési készülődését. Nem kétséges, hogy a profitorientált nagyvállalkozók, nemzetközi építőanyag-gyártó cégek is fontos szereplői az építési piacnak. Bizonyosan ezt a kört is már-már tönkretették az elmúlt évtized világgazdasági és hazai történései. Nem nekik szól, hanem a politikusoknak: a szűkös lakásépítés-támogatási források nagyobbik felével a kistelepülések szakembereinek megtartását kell segíteni, hogy legyen, aki képes helyi vállalkozásokat szervezni, helyi embereket foglalkoztatni.

Két vidéki lakásmentő program kísérlet után, számos kistelepülés polgármesterének bénultságát megtapasztalva, az olcsó lakásépítés és olcsó lakásüzemeltetés visszásságait számba véve kidolgoztam a vidéki bérlakásépítés és üzemeltetés reális műszaki és pénzügyi jellemzőit.
Ha a kormány bérlakásépítési programjához ötleteket vár, akkor nem elég, ha már lediktálták a nagyvállalkozók, mit követel a vállalkozói kör. Képesek azt is elgondolni, hogy bérlakásépítési koncepciók készültek grátisz országszerte, csupán elő kell húzni a bennük sokasodó ötleteket.

Ébresztőt kiáltunk a szundikáló, településük jövője kapcsán lemondóan legyintgető polgármestereknek.

A mottó: vidéki szakemberek kistelepülési szinten megtartása csak lakáshelyzetük és foglalkoztatásuk együttesével, ugyanakkor a kistelepülések csekély teherbírásának, élőmunkaerő-tartalékainak, helyi anyagai bőségének figyelembevételével egy komplex programban valósulhat meg.

Kőszeghy Csanád Ábel – Dr Kőszeghy Attila

szebbjovo.hu