A BBC honlapjának keddi cikke szerint a 49 éves Salman Bin Ibrahim Al-Kalifa sejk – aki jelenleg is a FIFA egyik alelnöke – számos futballvezető tanácsára döntött úgy, hogy kandidál a posztra.
A bahreini király unokatestvére, az AFC-t 2013 júliusa óta irányító sejk korábban Michel Platini FIFA-alelnököt támogatta, de miután az európai szövetség (UEFA) vezetőjét a FIFA etikai bizottsága a közelmúltban pénzügyi szabálytalanságok gyanúja miatt a labdarúgással kapcsolatos mindenfajta tevékenységtől 90 napra eltiltotta, úgy döntött, hogy harcba száll a jelenleg szintén felfüggesztett Joseph Blatter posztjáért.
A bahreini sportvezető az AFC tagszervezeteinek küldött levelében hangsúlyozta, hogy hivatalosan csak akkor jelölteti magát, ha a nemzeti szövetségek többsége támogatja a törekvését.
A jelöltállítás határideje jövő hétfő, az elnökválasztásra pedig február 26-án kerül sor, de utóbbit a FIFA végrehajtó bizottságának mai, rendkívüli ülésén megváltoztathatják.
Eddig Ali bin al-Husszein jordán herceg nyújtotta be hivatalosan a pályázatát a FIFA elnöki posztjáért. Mellette korábban Platini, az időközben hat évre eltiltott dél-koreai Csung Mong Jun, a nigériai Segun Odegbami, a játékosként világbajnoki bronzérmes brazil Zico, a libériai Musa Bility, és a trinidadi David Nakhid jelezte, hogy versenybe száll a posztért, míg a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) elnöke, az orosz Kirszan Iljumzsinov, valamint a korábbi svájci válogatott játékos, Ramon Vega fontolgatja az indulást.
(MTI)