A debreceni Kossuth téri tüntetők képviselői tájékoztatják Önöket, hogy 2010. február 28-án az immár 1260. napja mindennap a jelenlegi kormány ellen megtartott tüntetésünk vendégei a Jobbik Magyarországért Mozgalom országos és helyi vezetői, illetve országgyűlési képviselőjelöltjei lesznek. A 17 órától a debreceni Kossuth téren megtartott rendezvényen Vona Gábor és Pörzse Sándor részvételével sor kerül a képviselőjelöltek által aláírt úgynevezett “garancialevelek” átadására.

A hosszú ideje tartó demonstráció sorozatunknak ma már nemcsak egyszerűen a jelenlegi hazaáruló kormány leváltása a célja, hanem annak bebiztosítása is, hogy ez a több évig tartó képtelen állapot soha többé ne ismétlődhessen meg. Ennek részeként követeljük a kormányzati hatalommal visszaélők szigorú erkölcsi, politikai, anyagi és büntetőjogi felelősségre vonását, valamint megfelelő közjogi és egyéb – például a média működését érintő – változtatások kimunkálását és bevezetését.

Továbbá ezt a célt szeretnénk elérni azzal is, hogy minden egyes képviselőjelöltet – mielőtt egyáltalán fontolóra vennénk támogatásukat – egy nyilatkozat aláírására kérjük, amelyben kötelezettséget vállalnak a megbízatásukhoz méltó magatartás követésére, és a legfontosabb nemzeti célok előmozdítására.

E “garancialevél” négy pontban kitér a jelölt feltétlen nemzeti elkötelezettségére, a Szent Korona tekintélyének helyreállítására, a korrupció elleni fellépésre, a legfontosabb természeti kincsek nemzeti ellenőrzésére, a külpolitika nemzeti érdekűvé tételére, továbbá ezen értékek megsértése esetén a visszahívás elfogadására, a mentelmi jogról való lemondásra.

Ezen kezdeményezésünkre elsőként a Jobbik Magyarországért Mozgalom adott pozitív választ, jelöltjeik elfogadták és aláírásukkal hitelesítették. E hitelesített garancialevelek átadására illetve átvételére kerül sor a rendezvényen.

Reményeink szerint a mai esemény egy sorozat kezdete, amelyben a jövendő képviselői – más pártok részéről is – komolytalan és felelőtlen ígéretek, és a különböző pártok érdekeinek való megfelelés helyett a civil társadalom, a nemzet szolgálatát és ellenőrzését vállalják, illetve fogadják el elsősorban. Nem ragaszkodunk az adott formához, de várjuk a pártok és jelöltek hasonló tartalmú állásfoglalását.

Nagy János és Ágoston Tibor,
a debreceni Kossuth téri tüntetők nevében