Tokody Marcell, a Jobbik fővárosi képviselője – aki a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén nem volt jelen – az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: “mára egyértelművé vált, hogy veszélybe került a felújítás határidőben történő megkezdése. Tekintettel az M3-as metróvonal kritikus állapotára, a kormány minden halogatással naponta félmillió utas életével játszik”.
Az ellenzéki politikus közlése szerint a Fővárosi Közgyűlés a szerdai döntésével két lehetőséget fogadott el: az egyik az, “ha a kormány a felmerülő többletköltségek fedezésére július 5-ig garanciát nyújt, úgy szolgáltatás megrendelése útján, azaz kiszervezéssel oldják meg a pótlást”.
“Ez azonban nyilvánvalóan kiszolgáltatottá teszi a magyar fővárost és munkahelyek megszűnését eredményezi. Érthetetlen, hogy hogyan is merülhet fel a közösségi közlekedés mint közszolgáltatás piacosítása egy magát konzervatívnak és nemzetinek nevező politikai vezetés részéről” – fogalmazott Tokody Marcell.
A másik lehetőség – mint írta – lengyel autóbuszok vásárlása, amely azon túl, hogy külföldről történő beszerzés, a szükséges 150 helyett csupán 110 busz megvételét jelenti, a többit a BKV régi, leamortizált buszainak javítgatásával oldanák meg.
A kormány buszvásárlást tiltó határozata kényszerpályára küldte Budapestet, amit a Jobbik szégyenteljesnek tart – olvasható Tokody Marcell közleményében.
(MTI)