Tokody Marcell, az ellenzéki párt budapesti képviselője szerdán, a Fővárosi Közgyűlés ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatón elfogadhatatlannak nevezte, hogy a költségvetés sok helyen csökkentett kiadásokkal számol.
Példaként említette a környezetvédelmi alap támogatásának 68,5 százalékos, a Budapesti Rendőr-főkapitányság finanszírozásnak 25 százalékos csökkentését, továbbá azt, hogy az önkormányzati feladatellátás tartaléka a korábbi 800 millió forintról nullára zuhant.
Tokody Marcell kiemelte, a közműcégek rezsicsökkentés miatti folyamatos kompenzációigénye további kockázatokat rejt a költségvetésben. A rezsicsökkentést ezzel tulajdonképpen az állampolgárok fizetik meg, csak nem közvetlenül, hanem az önkormányzaton keresztül – értékelt.
A Jobbik képviselője szólt arról is, hogy a főváros oktatási és egészségügyi feladatainak korábbi állami átvállalása romló szolgáltatásokat hozott, ezért aggódva figyelik, hogy a kormány most a kéményseprést és a hulladékgazdálkodást is központosítani szeretné.
(MTI)