Az ülés kezdetén a képviselők egyperces néma felállással emlékeztek a közelmúltban elhunyt Esterházy Péter Kossuth-díjas íróra, Budapest díszpolgárára.
A testület első határozatai között száznegyvenmillió forintot adott a III. kerületi, Pók utcai gyalogos-felüljáró felújítására. Az átjáró a Szentendrei út és a Szentendrei HÉV feletti gyalogos közlekedést biztosítja a Római parti lakótelepen élőknek. A képviselők hozzájárultak a BKV Zrt. és a HÉV-ágazat szétválásához, aminek eredményeként létrejön a Budapesti Helyiérdekű Vasút (BHÉV) Zrt. A kiválás után a BHÉV saját tőkéje több mint 18 milliárd forint lesz. A szétválás időpontja november elseje, és az előzetes tervek szerint mintegy 135-145 millió forintba kerül.
Engedélyezték továbbá, hogy Budapest 18 kerületet érintő kerékpárosinfrastrukúra-fejlesztésre pályázzon 8,4 milliárd forintos keretösszeggel. Tarlós István a javaslat elfogadása után úgy fogalmazott, ez a döntés is azt mutatja, hogy a főváros “egyes szubkultúrák” állításával szemben nem kerékpárellenes.
A közgyűlés a fővárosi hajléktalanrendelet módosításával a XI. kerület további részeire terjesztette ki a közterületen lakás tilalmát.
Döntöttek arról is, hogy Budapest bemutatkozik az október 4-6-ai Expo Real nemzetközi ingatlan- és beruházási szakvásáron Münchenben.
A képviselők új árkedvezményeket vezettek be a távhőszolgáltatásban azért, hogy még több Budapesten működő állami és önkormányzati intézmény csatlakozzon a szolgáltatáshoz, ezzel is mérsékelve a fővárosi levegő szennyezettségét.
Véglegessé vált az is, hogy a főváros és a kerületek a töltőállomások és a hozzájuk tartozó parkolók biztosításával támogatja az elektromos gépjárművek töltésére szolgáló hálózat kiépítését, amelyet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium célzott támogatásokkal segít. A hálózat a főváros szándékai szerint 1100 töltőpontból áll majd.
A képviselők több, eddig névtelen közterületet is elneveztek, így például a XIII. kerületben található Dráva utcai csomópont és az Árpád híd között tervezett új Duna-parti sétányt Moszkváról nevezik el.
A közgyűlés három színház esetében is meghosszabbította az eddigi vezető megbízatását: a Tháliát továbbra is Kálomista Gábor, a Madáchot Szirtes Tamás, az Újszínházat pedig Dörner György irányíthatja.
Az ülés végén két témakörben is intézkedésre kérték a főpolgármestert.
A képviselők egyrészt felkérték Tarlós Istvánt, hogy gondoskodjon a 3-as metró felújítása alatti autóbuszos szolgáltatási szerződésnek a kormányhatározatban meghatározott időszakára vonatkozó pénzügyi fedezetének a főváros mindenkori költségvetésében és a Budapesti Közlekedési Központ üzleti terveiben történő szerepeltetéséről.
A közgyűlés arra is felkérte a főpolgármestert, hogy folytasson egyeztetést a nemzeti fejlesztési miniszterrel, valamint a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. vezetőivel a hulladékgazdálkodás feltételeinek tisztázásáról.
Tarlós István az ülés után újságíróknak röviden nyilatkozva elmondta, pénteken személyesen egyeztet Orbán Viktor miniszterelnökkel a metrófelújítás, a szemétszállítás és az árvízvédelem kérdésében, eddigi tapasztalatai alapján pedig arra számít, hogy sikerül majd tisztázniuk a problémás kérdéseket.
(MTI)