A budapest.hu oldalon közzétett meghívó szerint a napirendi pontok között szerepel továbbá a HÉV államosítási tervének, valamint a fővárosi alapszolgáltatások idei finanszírozási kérdéseinek a megtárgyalása.
A január 6-i dátumozású kezdeményező indítványban a rendkívüli közgyűlés összehívását azzal indokolták, hogy bizonytalanná vált a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés jövője, valamint veszélybe kerültek a főváros olyan alapszolgáltatásai is, mint a közvilágítás, a közterületek takarítása, a hómentesítés, a parkgondozás, a kéményseprés vagy épp a színházaink működése.
“Orbán Viktor és kormánya láthatóan nem tiszteli a budapestiek napi erőfeszítéseit, és nem veszi figyelembe a fővárosiak által a központi költségvetésbe befizetett napi 18 milliárd forintnyi adót, és a jövőben láthatóan nem kíván foglalkozni azokkal a fővárosi problémákkal, amelyeket egyébként ő maga hozott létre” – áll a dokumentumban.
Mint írták, az adótörvények decemberi módosítása, a közösségi közlekedés finanszírozásában való állami szerepvállalás folyamatos csökkenése veszélybe sodort minden fővárosi alapszolgáltatást.
A közgyűlési meghívóban Tarlós István arról tájékoztatott, hogy a törvény értelmében 15 napon belül össze kell hívnia az ülést, ha azt a képviselők legalább egynegyede indítványozta.
(MTI)