A második fekete dobozt (D.F.D.R. Digital Flight Data Recorder) délután találta meg egy csendőrnő a szerencsétlenség helyszínén, a földbe süllyedve.

Az ügyész kora esti sajtótájékoztatóján elmondta: “általános állapota alapján van remény arra, hogy kinyerhetők belőle” értékelhető információk. Közlése szerint a fekete doboz ötszáz adatot rögzített a szerencsétlenül járt repülőgépről. A fekete dobozt még csütörtökön eljuttatják a légi baleseteket vizsgáló francia hivatal (BEA) szakértőihez Párizsban, akik megkezdik az adatok elemzését.
Az ügyész azt is közölte, hogy az áldozatoknak a baleset helyszínén összegyűjtött 2854 maradványából sikerült 150 DNS-mintát elkülöníteni.

“Ez nem jelenti azt, hogy azonosítottuk a 150 áldozatot” – hangsúlyozta az ügyész. Emlékeztetett arra, hogy az azonosítást a hozzátartozóktól vett DNS-mintákkal való összehasonlítás alapján tudják elvégezni.

“Ígéretet teszek arra, hogy minden egyes azonosításról minden áldozat családját azonnal tájékoztatni fogjuk” – tette hozzá.
A Germanwings Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe a fedélzeten 150 emberrel március 24-én délelőtt csapódott hegyoldalnak Franciaország déli részén, az Alpokban.

Az első fekete dobozt, amely a pilótafülkében elhangzott beszélgetéseket és egyéb hangokat rögzítette, már a szerencsétlenség napján megtalálták a katasztrófa helyszínén. A marseille-i ügyészség szerint a felvételekből az tűnt ki, hogy a másodpilóta bezárkózott a pilótakabinba, és valószínűleg szándékosan vezette a gépet a hegyoldalnak.

A baleset körülményeinek pontos meghatározásához mindkét fekete doboz adataira szükség van. A repülőgép második, a repülési adatokat rögzítő fekete dobozának elemzésétől újabb részleteket remélnek a hatóságok a katasztrófa lezajlásáról. Az DFDR másodpercről másodpercre rögzíti a repülés minden fontosabb adatát (sebesség, magasság, irány).

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) átmeneti javaslata alapján, amely szerint legalább kétfős, állandó jelenlétre van szükség a pilótafülkében, több légitársaság döntött már a szabályok módosításáról, és elrendelte, hogy a személyzet legalább két tagja tartózkodjon egyszerre a repülőgépeinek pilótafülkéjében. Az Air France-KLM légitársaság csütörtökön jelentette be, hogy valamennyi járatán érvényes az új szabályozás.
(MTI)