A Jobbik Jogsegélyszolgálatának vezetője panaszt nyújtott be a testülethez, mivel a rendőrség olyan közleménnyel fenyegette meg az utcán demonstrálni kívánókat, amely nem felel meg a hatályos jogszabályoknak. A BRFK szerint a Magyar Gárda jelképeinek (tehát az Árpád-sávos pajzs oroszlánokkal, az Árpád-házi zászló) viselése/használata tiltott egy közterületi rendezvényen, illetve önmagában már az is, ha a résztvevők alakzatban vonulnak fel, okot ad a rendőrségi fellépésre.

Ez természetesen nem igaz. Sem a nevezett jelképek viselését/használatát, sem az alakzatban vonulást sem tiltja semmilyen jogszabály. Ennek ellenére az FRP-hez benyújtott panaszt a testület elutasította, és ezt a minden alapot nélkülöző állásfoglalását törvényi hivatkozás nélkül hozta meg.

Felháborító és tűrhetetlen, hogy egy magát függetlennek (csak a törvényeknek alárendelt) az Országgyűlés által megválasztott fórum olyan döntést hozzon, amelyen első ránézésre is látszik, hogy nem felel meg a törvényi kritériumoknak.

A Független Rendészeti Panasztestület sosem működött hasznosan, a céljának megfelelően, és a forradalmi kormány sem tudott ezen változtatni. Ezért éppen itt az ideje, hogy ezt az alibi szervezetet mihamarább feloszlassa az Országgyűlés, mivel csak az adófizetők pénzét emészti fel az értelmetlen munkájával.

Jobbik Jogsegélyszolgálat