A Wikileaks saját twitter-csatornáján egy napja megjelent üzenet szerint a 251.287 darab diplomáciai üzenetből eddig 1269-et tettek közzé, vagyis a gyűjtemény alig 0,5 százalékát. Ennek ellenére Julian Assange már őrizetben van, az amerikai kormány „komoly akciót” indított az oldal ellen és a Wikileaks szervezeti támogatását igyekeznek megszüntetni a legnagyobb szolgáltatók. Kiegyensúlyozott összefoglalónk a Wikileaks ügyről – már amennyire lehetséges.

A tények és a politikai kommunikáció heves hullámai gyakran egymásba futnak és elindítják a városi legendák ipari termelését. Az alábbiakban áttekintjük a hét legfontosabb eseményeit a Wikileaks oldal körül. A diplomáciai üzenetek töredéke került eddig napvilágra, elsőként általában a sajtón keresztül, majd a Wikileaks oldalán. Julian Assange-t őrizetbe vették Londonban, egész pontosan feladta magát, mivel a svéd ügyészség által kihallgatásra történő beidézésének nem tett eleget és európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. A nyomozati szakaszban történő kihallgatás – legalábbis így a skandináv média – nem egyenértékű a vádemeléssel, és legfőképp nem egy büntető ítélettel. A svéd ügyészség korábban már magát az eljárást is ejtette, azonban a feltételezett áldozatok ügyvédje végül elérte, hogy újra megnyissák a nyomozást. Nemi erőszakról nincsen szó, valahol a szeméremsértés és a nemi erőszak közé tehető „sexual misconduct” kategórájában merül fel a vádemelés lehetősége, mivel a szexuális aktus során, az áldozat szerint, Assange végül nem használt óvszert. Ennek tekintetében szokatlan, hogy a bíróság jelentős óvadék ellenében sem engedte a szabadlábon való várakozást Assange-nak. A későbbi bizonyítás nehézségeiről itt most nem is szólunk. Ez tehát az egyetlen élő büntetőjogi vonal.

Emellett a politikai kommunikáció gépezete dolgozik csak. Az Egyesült Államokban számos közjogi méltóság ítélte el a Wikileaks akcióját – Hillary R. Clintontól Robert Gates-en át Sarah Palin-ig – azonban az Obama adminisztráció e percben (még?) nem kezdeményezett vádemelést az ausztrál állampolgár Assange ellen, nem kérték a kiadatását az Egyesült Királyságtól. Egy 1917-es kémkedési törvény alapján fontolgatják a jogi szakértők, hogy érdemes-e eljárást indítani, eddig azonban nem született döntés erről.

Az USA-ban valóban gondot okozhat a jogcím megtalálása ahhoz, hogy esélye legyen egy sikeres bírósági eljárásnak, hiszen a kiszivárogtató – állítólag Bradley Manning, akiről ok nélkül kevés szó esik, holott őt már régóta elfogták – egy amerikai katona volt, nem pedig Julian Assange. Más szavakkal, ha egy magyar minisztériumi dolgozó átad egy luxemburgi újságírónak adatokat, akkor milyen jogcímen ítélheti el a Magyar Köztársaság bírósága a luxemburgi újságírót?

A jogi eljárások tehát közel sem haladnak úgy, mint ahogy az az ügy népszerűségéből következne. Ez azonban nem zárta ki, hogy a politikai nyomásnak nagyobb cégek engedjenek és megszüntessék szolgáltatásukat a Wikileaks felé. Ebbe a sorba állt be az Amazon, a PayPal, a Mastercard, a Visa, az EveryDNS és néhány további online cég, amelyekkel a Wikileaks jogviszonyban állt. A szervezet támogatása azóta is lehetséges maradt egy izlandi online fizetési opción, a DataCell-en keresztül. A Facebook és a Twitter azokat az account-okat törölte amelyek e fenti cégek ellen való támadásra buzdítottak, illetve a Twitterre állítólag lopott bankkártyaadatok is felkerültek. Az internet szabadcsapatai, akik a háló függetlenségéért harcolnak, támadást hirdettek a Wikileaks-el szakító oldalak ellen: az Operation Payback mögött egy magát Anonymus-nak nevező laza hálózat áll.

A politikai nyomás azonban nemcsak Washingtonból érkezik: a magas labdára lecsapott Moszkva és Peking is. Putyin már több helyütt, legutóbb a francia miniszterelnökkel, Francois Fillon-nal tartott sajtótájékoztatón emlékeztette nyugati partnereit arra, hogy „ha ez egy teljes demokrácia, akkor miért zárták Assange urat börtönbe? Ezt hívják demokráciának?” – tette fel költői kérdését. Költői, mert egyfelől az európai elfogatóparancs, amely alapján elfogták Assange-t, nincs összefüggésben (jogilag) a Wikileaks tevékenységével. Költői pedig azért is, mert jövő héten majd a világ közönsége megnézheti, hogyan zajlik Hodorkovszkij következő tárgyalása, amelyen várhatólag újabb néhány évre börtönbe zárják olyan vádak alapján, amelyeket már részben az előző tárgyaláson kimerítettek. A diplomáciai üzenetek nyilvánosságra kerülése kapcsán folytatott kármentés során tehát nagyon érzékeny nemzetközi porondon kell fellépnie Washingtonnak, hogy gyengének se tűnjön, antidemokratikusnak se és egyben demonstrálja szövetségesei felé kitartását.

Az Economist egyik cikkében az afganisztáni beavatkozással vontak párhuzamot. Az USA a kommunikációs hadjáratban is olyan célpontot kellene válasszon, amely legyőzhető, de itt is ugyanazt a hibát követi el. A Wikileaks „bezárásának” felvetése utáni napokban már több mint 700 oldalon tükrözték az oldalt. Nem fojtható már el a szivárgás csapja. Bradley Manninget viszont el lehet ítélni hazaárulásért és sok egyéb jogcímen. Itt a világ közvéleménye közel sem olyan egységes, mint Assange esetében: az árulást szereti mindenki, az árulókat azonban kevésbé.

Fel lehet tenni a kérdést az Egyesült Államokban arról is, hogy egy Irakban dolgozó alacsony rangú hírszerző ugyan miért férhetett hozzá kínai, német, brit és egyéb diplomáciai üzenetekhez? Hogyhogy senkinek nem tűnt fel 250.000 adatfájl letöltése? Emlékezetes, Manning-et csak akkor gyanúsították meg, miután maga hencegett el tettével egy egykori hackernek, aki nem volt rest azonnal tájékoztatni a szakszolgálatokat. Van tehát bőven tennivaló a szolgálatok háza táján.

Közel sem egyértelmű továbbá, hogy miért koncentrál az amerikai retorika a Wikileaks diszkreditálására kizárólag, miközben saját újságjuk, a New York Times nap mint nap hozza a friss diplomáciai szivárogtatásokat, hasonlóan a Le Monde-hoz, a Der Spiegel-hez és a brit Telegraphoz. A New York Times többször volt már benne komoly szivárogtatási ügyekben, olyanokban is, ahol egyértelmű volt a nemzetbiztonsági kockázat. Ezekről mit sem hallottunk. Ugyanazok a vádak, amelyeket a Wikileaks ellen hangoztatnak (de nem emelnek), megállnák a helyüket a NYT-szal szemben is. Obama azonban alighanem óvatos abban, hogy a hazai sajtót magára haragítsa egy esetleges jogvita megindításával. Ezzel a háttérrel viszont még hiteltelenebb Assange és a Wikileaks ostorozása.

Megjegyzendő az is, hogy az Egyesült Államokban létezik a szivárogtatás kultúrája, az ún. „whistle blowing”. Ez a negatív tömegnyomással vagy rossz irányba haladó szervezettel szemben gyakorolt egyéni fellépés társadalmi elismertségnek örvend, közel sem hasonlítható „áruláshoz”. A Wikileaks ügyet még nem nagyon hozták összefüggésbe ezzel, a „leak” vagyis szivárogtatás dominál néhány baloldali amerikai orgánumot leszámítva, holott Assange célja valóban a figyelemfelkeltés volt, hogy megmutassa a világ közvéleményének, mennyiben demokratikus a nemzetközi kapcsolatok működése. Ezt persze lehet erősen naívnak tartani, de a Wikileaks mögött álló „Sunshine press” egyértelművé tette régóta ezt a szándékot.

A következő hetekben, talán hónapokban újabb kisebb-nagyobb titkok derülhetnek ki. Korábban jelezték a Wikileaks részéről, hogy egy pénzintézetről is komoly és súlyos vádakat tartalmazó dokumentumokat fognak közzétenni, ez feltehetőleg a Bank of America – bloggerek értesülései szerint. A legutóbbi horvát táviratok szerint a MOL és az OTP is érintett lehet egyes ügyekben déli szomszédunknál. A Wikileaks még úgy tűnik, nagyon is lendületben van.

Ugyanakkor megjelent az első klón, amely a Wikileaks céljait némi módosítással kívánja elérni. Hétfőn indul az OpenLeaks.org, ha a honlap készítői tartják magukat a határidőhöz. Az állítólag korábbi Wiki-dolgozókból álló csapat úgy határozott, hogy maguk nem fogják közzétenni a beküldött bizalmas dokumentumokat, csak közvetítik azokat a média és az újságírók számára, így semleges közvetítő szervként szeretnék elkerülni azt a kálváriát, amelyet most Assange járhat.

Forrás: Kitekintő.hu – Feledy Botond