Teljes biztonsággal merem kijelenteni, hogy megalakulásától, azaz 2007 augusztusától kezdve, a Magyar Gárda majd minden fontos rendezvényén részt vettem. Ott voltam valamennyi avatáson, szolidaritási tüntetésén, Kiskunlacházától Kenderesig. Az ellene indított koncepciós politikai perben pedig megengedett, majd kizárt beavatkozóként léptem fel.

Egyszóval, felsorolni is nehéz lenne a teljesség igényével azt a sok közös élményt, amely megalapozza most hitem szerint felelős megszólalásom a Gárdáért, a Jobbik Magyarországért Mozgalomért és Hazámért, Nemzetemért. Le kellett higgadnom, hogy kellő gondossággal és távolságtartással tudjak szólni mindazok mérhetetlen felelősségéről, akik most alakíthatják hosszú távon – a példátlanul kiváló csapat – a Gárda jövőjét, a Jobbiknak, mint mélységes hitem szerint a Fideszt egyedül lehetséges leváltó pártnak a jövőjét, végső soron befolyásolhatják Nemzetünk sorsát.

Amikor ezt írom nem természetes, hanem politikai személyiségekről beszélek, ezért nem megyek bele nevek említésébe, hanem inkább politikai tendenciákra hívom fel a köz figyelmét. Hazám sorsát illetően túl nagy a tét, ezért bűn lenne a további hallgatás, hozzá kívánok járulni egy egészséges politikai vita megindulásához, egy új nemzetstratégia érdekében, mely eredményeként mind a Gárda, mind a Jobbik betöltheti Isten által rászabatott Nemzetmentő feladatát, reményeim szerint egyre nagyobb számú honpolgár meggyőzésével, támogatásával.

Sokat gondolkodtam azon, mi történne, ha Vona Gábor Gárda alapító beadványát a vártnál rövidebb időn belül elővenné az Emberi Jogok Bírósága Strassbourgban és a Gárda érdekében beadott indokokat fogadná el visszamenőleges hatállyal? Mi történne a hazai belpolitikában és mi történne a jelenlegi takarék lángon működő Gárda-Jobbik viszonyban?

Azon is gondolkodtam, hogy a csak remélt rehabilitáló döntés birtokában, hogyan állna fel a Gárdát létrehozó egyesület, és milyen lenne ennek a régi-új egyesületnek a viszonya a mostani Magyar Nemzeti Gárdával, valamint hogyan lenne mindez visszailleszthető az erkölcsi politikai rehabilitáció felhatalmazásával a majdani nemzeti intézményrendszerbe. Természetesen – mivel politikával foglalkozom – fel kell tudnom pontosan felkészülni arra a helyzetre, ha mindez nem következik be.

Közhelynek számít, de nem lehet elégszer emlegetni, hogy nem kell hivatásos politikusnak lenni annak a ténynek a felismeréséhez, hogy a Jobbik országgyűlési tényezővé válásában milyen megkerülhetetlen szerepet játszottak a Gárda tagjai és szimpatizánsai, pártolói. Nem tekintem túlzásnak azt a kialakult közvélekedést, mely szerint 70%-kot meghaladó a szerepük abban, hogy ma a Jobbik megkerülhetetlen a belpolitikában.

Amennyiben ezt elfogadjuk, meg kell állapítanunk, hogy a politika oldaláról nézve is a Jobbik jövőbeni sikere, nézetrendszerének és gondolkodásmódjának széleskörű bemutatása és elfogadtatása szorosan összefügg a Gárda sorsának alakulásával a lehetséges választói szemében.

Másrészt a Magyar Nemzeti Gárdában tapasztalható rosszul értelmezett dacos önállósodási kísérletek is eleve kudarcra vannak ítélve létrehozója a Jobbik hathatós politikai támogatása nélkül.

A jelenlegi belpolitikai közegben – mely hosszútávon sem nélkülözheti a pártpolitikát – természetesen folyamatosan erősödő civil kontroll mellett nincs helye sikeresélyes Gárda-tevékenységnek a Jobbik erőteljes és tudatosan felépített támogatása nélkül. A jelenleg erről gondolkodó és előbb-utóbb a tárgyalóasztalhoz kényszerülő feleknek ezt elfogadva kell sokadszorra is nekifeszülniük az elkerülhetetlen megegyezésnek mindkét mozgalom, a bennük változatlanul széles körben bízók és a Nemzet érdekében.

Be kell látniuk, hogy az a rájuk ruházott felelősség, mellyel a közel egymillió választó a Gárdával együtt hatalmazta fel a Jobbikot érdekei képviseletére az Ország Házában, halaszthatatlanul felelős döntés meghozatalára kényszeríti a vitatkozó partnereket Nemzetünk szolgálatában.

Mélységesen egyetértek a Jobbik döntésével, hogy a látszólag magukra hagyott partnereikkel együtt visszatérnek közegükre az utcára, mert a kialakult belpolitikai helyzet és a kétharmadosok „demokrácia-felfogása” ezt tette szükségessé. Ugyanilyen higgadt fejjel elvárható döntést várok a Jobbik részéről a Gárda ügyében is, tényszerűen partnerként elfogadva a Gárda belső szervezetének autonóm alakulását, hogy zavartalanul tudjon folytatódni a Gárda belső építkezése, hogy betölthesse majdani rászabatott küldetését.

A Gárda illetékeseinek is pontosan tudniuk kell azt, hogy felelősségük pontosan fogható és körülírható annak felismerésében, hogy – mint korábban megállapítottam – nagyon rövid az idő annak az elfogadására, hogy a Jobbik támogatása nélkül nincs, és nem is lehet reális jövőképe. Ezt a konszenzust kell nemzetszolgálatként az egymás közös jövőjéről együttgondolkodó társaknak folyamatosan magukkal vinni.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a hazai belpolitikában a Magyar Nemzeti Gárdának csak ellenségei vannak és ebben az ellenséges politikai közegben – az egyelőre hihetetlenül kemény és egyre szigorodó média ellenszélben – csak a Jobbik támogatásával tudja felvenni a harcot.

Nincs olyan pótolhatatlan személyiség sem a Gárdán, sem a Jobbikon belül, aki ne látná be, mekkora szükség van arra, hogy a – 2007-ben a Nemzet üdvére létrehozott és hiábavaló betiltási kísérletek ellenére egyre sikeresebben tevékenykedő – Magyar Gárda betölthesse történelmi feladatát.

Számtalan személyes beszélgetésem a Gárda és Jobbik tagjaival, felelős vezetőivel és a mindkét szervezetről felelősen gondolkodó választóikkal szimpatizánsaikkal arra enged következtetni, hogy be kell látniuk az egymásra utaltság politikai tényét a most egymással vitatkozó feleknek.

Nem kívánhatok tehát mást, mint hogy adjon az Isten kellő bölcsességet és felelősségtudatot végső, elkerülhetetlen döntésük meghozatalakor mind a Jobbik Magyarország Mozgalom, mind pedig a Magyar Nemzeti Gárda vezetőinek!

Reiner Péter
A Gárda pártoló tagja