Mára senki sem vitatja azt a tényt, hogy új politikai erő jelent meg Magyarországon, mégpedig a Jobbik Magyarországért Mozgalom. Sokáig próbálta a média és a politikai „elit” letagadni a letagadhatatlant: létezik egy új, tiszta, alulról építkező politikai párt hazánkban, egyre nagyobb népszerűséggel! Bizony, a mi húsz éve a Parlamentben terpeszkedő honatyáink félnek! Elsősorban nem a Magyar Gárdától, nem is a Jobbiktól, hanem a választóktól. Félnek attól, hogy vége az „elitbulinak”, vége a kiscsoportos foglalkozásnak, mert a magyar társadalomnak, a választóknak elege van!

A szavazófülke magányában nem kell feltenni majd a kérdést: melyik a kisebbik rossz? Ugyanis már van alternatíva, van olyan párt, amely nem olyan, mint a magyar narancs: kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk (tényleg a miénk?), és végképp nem olyan, mint a szociszegfű, amelyről már senkinek sem jut eszébe az a frappáns megállapítás, hogy azért lett szegfű a vöröscsillag helyett, mert a szeghez kalapács kell, a fűhöz pedig sarló. Ugyanis a sarlós-kalapácsos időkre már nem sok dolog emlékeztet a Magyar Szocialista Párt háza táján.

Vannak túlélők, mint Lendvai főcenzor Ildikó, van közös Internacionálé éneklés, meg május elseje. No meg a jól bevált kommunista módszerek és a régi jelszavak skandálása: nácizmus, antiszemitizmus, félelemkeltés, miegymás.

Már nincs semmi, amivel rá lehet bírni a szavazókat, hogy a nem magyar és nem baloldali, szociálisan tökéletesen érzéketlen pártra adják a voksukat. Már csak a jól bevált antifasiszta maszlag van, amit mostanság a demokrata jelzővel helyettesítenek. Aki velük van, az demokrata, aki nem az szélsőjobboldali fasiszta csőcselék.

De térjünk vissza a kommunizmus hagyatékéhoz. Tulajdonképpen nagyon boldogok lennénk, ha semmi nem maradt volna a kommunizmusból, de sajnos a közvagyon tekintetében tényleg nem maradt szinte semmi. Maradtak viszont pártkatonák, akik úgy cserélték le az ideológiát, mint más az alsóneműjét, akik a közvagyonból óriási magánvagyont rittyentettek össze. A nemzeti vagyon azon szeletét pedig, amit nem tudtak maguk privatizálni, azt eladták. Fillérekért. A forintok viszont kövér borítékokban csusszantak be a régi elvtársak és a fiatalabb, de annál gátlástalanabb kiszes fiúk zsebébe. Rendszerváltás?

Végül is rendszerváltás történt: 1989-ig a szovjet rendszert szolgálta ki a hatalom, azóta pedig a globalizmus talpnyalója lett a politikai garnitúra.

Sokat elárul az a tény, hogy a két nagy rendszerváltó párt gyakorlatilag megszűnt létezni. A Magyar Demokrata Fórum maga lett a politikai prostitúció, a Szabad Demokraták Szövetségének agóniája pedig röhej tárgya lehetne, ha nem tudnánk mekkora károkat okoztak a nemzetnek az elmúlt húsz évben. Ne csak az anyagi károkozásra gondoljunk, hanem arra a család-, nemzet- és vallásellenes ideológiai hadviselésre is, amelynek végrehajtását az oktatásban, a kultúrában és a médiában betöltött kulcspozícióik tettek – és tesznek a mai napig – lehetővé.

A Jobbik egyik legfőbb célja ennek a rombolásnak a leállítása, fókuszba helyezve a családközpontúságot, a közösségben és nemzetben gondolkodást!

A legnagyobb ellenzéki párt is demokrata: a Fiatal Demokraták Szövetsége, bár nagyon régen láttam feloldva a FIDESZ rövidítést. Önmagában természetesen semmi bajom a demokrata kifejezéssel, de őszintén megmondom: unom. Ha az ember nyíltan kimondja a mai Magyarország és a magyarság problémáit, rávilágít arra a tényre, hogy már nem jobb- és baloldalról kell beszélni, hanem nemzeti és globalista gondolkodásmódról, akkor azonnal antidemokrata lesz.

Sajnos ebbe a sorba sok fideszes politikus is beáll: ha kellemetlen a téma, akkor antidemokratikus. És kész. Sokan támadják a Jobbikot, mert kritizálni meri a Fideszt. Miért ne tennénk? Őket nem szabad? Higgyék el, Kedves Olvasók, mi leszünk a legboldogabbak, ha a Parlamentben együtt szavazhatunk majd a magyar föld és vízkincsünk magyar kézben maradásáról, a hazai vállalkozók helyzetének javításáról, az elszámoltatásról, a titkosítások feloldásáról, a magyar állampolgárságról az elszakított területeken élők számára, hogy csak néhányat említsek.

De ehhez a Fidesznek végre döntenie kell: az ország megmentése a cél vagy a politikailag korrekt, européer, demokrata, papírkutya politizálás? Amíg ezt nem teszik meg, addig igenis kritizálni fogunk. A mi nevünkben ugyan nincs benne a demokrata szó, de attól még élhetünk a demokrácia adta lehetőségekkel, például a szólásszabadsággal. Vagy nem?

Császárné Kollár Tímea – pestmegyeijobbik.hu