Wolfgnag Schäuble a Bild am Sonntag című lapban megjelent interjúban hangsúlyozta, hogy a januárban hivatalba lépett athéni kormánynak időre van szüksége, hogy belelendüljön a munkába. A radikális baloldali Sziriza vezette kormány politikusai eddig ellenzékben voltak, “a kormányzás pedig randevú a valósággal” – mondta Schäuble.
Az athéni vezetés igen erős legitimációval rendelkezik, Alekszisz Ciprasz kormányfő és Jánisz Varufakisz pénzügyminiszter pedig “ugyan jóval fiatalabb nálam, de mindketten jól képzettek és tájékozottak” – mondta a 72 éves politikus, kiemelve, bízik abban, hogy a Ciprasz-kormány meghozza a szükséges intézkedéseket a 2012-ben indított második nemzetközi hitelprogramhoz kapcsolódó reformok sikeres lezárásához.
A német törvényhozás alsóháza, a Bundestag pénteken az euróövezeti válság kezelési programok történetében a legnagyobb többséggel járult hozzá ahhoz, hogy a programot meghosszabbítsák négy hónappal, június végéig. Ezzel kapcsolatban Schauble rámutatott, hogy nem több pénzt, hanem csak több időt adnak a görög kormánynak.
Azt pedig a jelenlegi program lezárása után lehet majd látni, hogy kell-e egy harmadik csomag is Görögországnak. “Akárhogy lesz is, nagyon szigorú mércét fogunk alkalmazni” – mondta a német pénzügyminiszter.
Hangsúlyozta, hogy görög kollégáját, Jánisz Varufakiszt ugyanaz a tisztelet illeti meg, mint az euróövezeti pénzügyminisztereket összefogó eurócsoport bármely tagját, és Varufakisz eddig “teljesen korrekt” módon viselkedett vele. Ugyanakkor jó lenne, ha az athéni vezetés változtatna a hangnemén, máskülönben nehéz meggyőzni az euróövezeti társországok lakosságát Görögország támogatásának szükségességéről – jegyezte meg.
A nyilatkozatoknál, kijelentéseknél azonban fontosabbak a szerződések, és az eurócsoportban egyértelmű megállapodást kötöttek a görög ügyben. “Ciprasz úr a szavát adta, és ha Görögország nem tartja magát ehhez, akkor nem kap több segítséget” – mondta Wolfgang Schäuble.
Hozzátette, hogy senki nem kívánja Görögország távozását az euróövezetből. “Szolidárisak vagyunk, de nem zsarolhatóak. Senki nem kényszerítette rá a mentőprogramot Görögországra, így az egész ügy az athéni kormány kezében van” – mondta a német pénzügyminiszter.
(MTI)