Frank-Walter Steinmeier német és Nikosz Kociasz görög külügyminiszter vasárnap este tárgyalt a német fővárosban. A találkozó után nem tartottak sajtótájékoztatót, és Steinmeier csupán egy közleményt adott ki, amely szerint megállapodtak, hogy közösen feltérképezik a kétoldalú kapcsolatok helyzetét és fejlesztésük lehetőségeit.
Ugyanakkor több sajtójelentés, köztük a Deutschlandfunk közszolgálati rádió hétfői beszámolója szerint a német és a görög diplomácia vezetője arról is megállapodott, hogy a világháborús jóvátétel ügyének rendezésére munkacsoportot állítanak fel. A Frankfurter Allgemeine Zeitung külpolitikai tudósítója, Majid Sattar szerint Berlin arra törekszik, hogy szétválassza egymástól a görög államadósság-válság kezelésének kérdését és a náci megszállásból fakadó ügyeket. Ezt célozza a munkacsoport felállítása, amivel a jóvátétel témáját “kiszervezik” a politikai viták színteréről a szakértői szintre – mondta Sattar a Phoenix közszolgálati televíziónak.
A második világháborús német jóvátétel ügye a radikális baloldali Sziriza januári hatalomra kerülése óta központi téma a görög válság kezeléséről zajló diskurzusnak. Ugyanakkor Nikosz Kociasz külügyminiszter az athéni vezetés részéről az utóbbi hetekben megfogalmazott követelések után békülékeny hangot ütött meg egy interjúban, amely a miniszterelnök berlini látogatására időzítve jelent meg a Süddeutsche Zeitung című lapban.
“Racionális” párbeszédet kell folytatni “bizonyos gondokról”, és “meg kell találnunk a közös nevezőt” – mondta Nikosz Kociasz. A görög külügyminiszter – aki a németországi Giessenben tanult politológiát és közgazdaságtant, beszél németül és a felesége német – a hétfői interjúban javasolta, hogy német és görög tudósok részvételével alakítsák meg a “bölcsek tanácsát” a közös ügyek megtárgyalására.
Alekszisz Ciprasz kormányfő bemutatkozó látogatásra utazik Berlinbe. Az adósság-válság 2009-ben történt elmélyülése óta a görög miniszterelnökök a beiktatásuk után jóval hamarabb látogattak el a német fővárosba, mint Ciprasz. Ez azzal magyarázható, hogy Athén és Berlin viszonyában feszültségek keletkeztek a Sziriza erősen németellenes választási kampánya, a válságkezelés eddigi módszerének elutasítása és a jóvátételi követelések ügyének a kormánypolitika szintjére emelése miatt.
A látogatástól mindkét fél a viszony javulását várja. “Remélem, hogy sikerül az újrakezdés” – mondta Sigmar Gabriel alkancellár, az Angela Merkel vezette konzervatívokkal kormányzó szociáldemokraták (SPD) elnöke az ARD közszolgálati televíziónak. Kiemelte: a görög kormánynak tudomásul kell vennie, hogy nincs segítség ellenszolgáltatás nélkül, de az is fontos, hogy a válságkezeléshez nyújtott támogatás mostanáig “elsősorban a bankokat szolgálta, és nem az embereket, ezen pedig változtatni kell”.
(MTI)