A DVSC-TEVA 3-1-es győzelmet aratott az Újpest felett az új Nagyerdei Stadionban lejátszott első bajnokin.

Sokan akartak részesei lenni a sporttörténelemnek, amikor is a DVSC-TEVA első tétmeccsét játszotta az új Nagyerdei Stadionban. Telt ház, húszezer ember foglalt helyet a lelátókon. Hatalmas volt az érdeklődés, a jegyek már egy nappal a mérkőzés előtt elfogytak. Nem mondunk újat azzal, hogy a létesítmény csodálatos, minden igényt kielégítő, modern, ide tényleg öröm jönni. Amikor pedig a Loki játékosai kifutottak a pályára melegíteni, már akkor majd’ szétrobbant a stadion.

Az új létesítményhez méltóan színvonalas, jó iramú mérkőzés zajlott a pályán, bár egy kicsit idegesen kezdtünk. A vendégeket nyugodtabban játszhattak, nem nyomta teher a vállukat, hiszen kiesni nem fognak, és jelentősen előrelépni sem tudnak. A közeg sem törte meg őket. Az első igazán nagy lehetőség azonban a 21. percben a Loki előtt adódott, előbb Sidibe, majd Kulcsár próbálkozását védte Dimitrovics, nem sokkal később a túloldalon Tshibuabua távoli bombáját ütötte ki Novakovics.

A 27. percben megszületett a DVSC-TEVA vezető gólja, húszezer szurkoló nagy örömére: Mihelic indította Korhutot, akinek lövését Dimitrovics még védte, de a fölperdült labdát Kulcsár Tamás a hálóba emelte. Csakhogy tíz perccel később egyenlíteni tudott a vendégcsapat.

Parádésan kezdődött a második félidő. Pár másodperc telt még csak el, amikor Bódi beadása után Anton a saját hálójába fejelt. Továbbra is nagy tempóban futballoztak a csapatok, élvezetes volt a játék, mindkét oldalon helyzetekkel. A hangulatról nem is beszélve. Kitettek magukért a szurkolók. A pontot az i-re a csereként beállt Vadnai Dániel tette fel egy hatalmas bombagóllal!

OTP Bank Liga, 28. forduló
DVSC-TEVA – Újpest 3-1 (1-1)

Debrecen, 20 000 néző. Vezette: Erdős (Bozó, Király)
DVSC: Novakovics – Mészáros, Máté, Brkovics, Korhut – Mihelic (Vadnai 54.), Zsidai, Szakály, Bódi (Bouadla 74.) – Kulcsár (Seydi 87.), Sidibe
Újpest: Dimitrovics – Ngawa, Litauszki, Juanan, Anton – Proesmans (Szatniszavljevics 70.), Balogh B. – Tshibuabua (Simon 60.), Vasziljevics, Szuljics – Kabát
Gól: 1-0 Kulcsár (27.), 1-1 Vasziljevics (37.), 2-1 Anton (öngól, 46.), 3-1 Vadnai (85.)
Sárga lap: Mészáros (24.), Ngawa (36.)