A minap kezembe került egy először 1924-ben megjelent meséskönyv, Karinthy Frigyes Fából vaskarika című kötete. Engedjék meg, hogy a remek mesét mellőzve a könyv illusztrációival foglalkozzam! Kivételes csemegének számít napjaink gyermekirodalmában, hogy egy meséskönyv illusztrátora alapként kezeli az ősi mintákat, hagyományokat, nevelési irányokat. Az ilyenek mernek a gyerekek kezébe fakardot, játékpuskát, fejükre papírcsákót, alájuk falovat rajzolni, míg a távolban feltűnik egy aranyszőke hajú kislány a babakocsijával, melynek oldalát vöröskereszt jelöli. A férfi védelmez és harcol, a nő ápol, szeret, gondoskodik. Bevezető soraim annak a nemzetrontó nevelési barbárságnak kritikájaként is értendők, amit gender-ideológiának neveznek korunkban. Célom nem ennek bírálata, hanem felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire nincs napjainkban hazafias bátorságra nevelés.

Az iskolákból és a gyermekirodalomból hiányzik a haza fogalma. Kísérletképpen betértem egy könyvesboltba, hogy szemügyre vegyem a gyerekeknek – kisebbeknek, nagyobbaknak – készített, írt, rajzolt mesekönyveket. Gondolom, sejtik az eredményt: hazafias gyermekirodalmat nem találtam. A népmeséken és Wass Albert művein kívül alig akad olyan mű, a könyvüzletekben, amely a haza védelmét, a bátorság fontosságát hangsúlyozná. Napjaink demokráciájában az, ami bátor, vagy hazafias, veszélyes. Az elfogadott, ami az uralmon levő politikai elit ideológiáját közvetíti. A társadalom elfelejtette, hogy a demokrácia csupán része a politikának, alakítójának a népnek kellene lennie.

Nem mindig volt így. Spártában a nevelés kiemelt célja a bátorság és a haza védelme, a hazaszeretet volt. A gyermekek ott és akkor hétéves koruktól olyan táborokba kerültek, ahol elsősorban a hazafias érzést és a katonai bátorságot szívhatták magukba. A gyermekek vezetőjévé a társai közül bátorságban kitűnő paidomoszt tették. Athénban az értelmi nevelés fontosabb volt, mint Spártában. Az erős testneveléssel, ami a Gümnasszionban, vagy a Palaisztrán történt, megalapozták a fiatalok bátorságát, küzdeni akarását.

A lovagi korban a lovagok legfőbb erényei voltak a hit és a keresztény egyház védelme, a hűbérúrnak, fejedelemnek való engedelmesség, a gyengék, elesettek, árvák gyámolítása, a hűség és az adott szó megtartása, a becsület, a tisztesség. Hűbérurának, az egyháznak és a gyengék védelmezése által a lovag nemzetét és hazáját védte. Apródként a felnőtt, példamutató lovagtól tanulta meg a haza iránti hűség alapjait. Például a 15. században John Locke, filozófus, orvos, politikus is fontosnak tartotta a személyes példamutatást, ami megalapozza a fiatalok erkölcsi fejlettségét

Hol van, ma nemzetünkben erre példa? Mi, vagy ki tekinthető itt ma példaképnek? A politikusok nem, mert az elmúlt hatvan évben egyikük sem volt erre méltó. A tankönyvekben, a meséskönyvekben, a tereken, a közbeszédben kell helyreállítani a hazaszeretet, a hősiesség és a becsület, tiszteletét, nagyjaink emlékezetét. A hazafias bátorságra nevelés nem lehetséges közvetett módon, csakis egyenesen, a dolgokat nevükön nevezve, valósághűen, a nevelésben építve, és akként is illusztrálva, ahogy azt a cikk elején említettem.

Szókratész ezt vallotta: Azt mondom, hogy a bátorság a „megőrzés” egy neme…Ama hiedelem megőrzéséről, amely a törvény által – a nevelés útján – támad arról, hogy mely dolgok félelmesek, és milyenek ezek; e hiedelem „mindenáron” való megőrzésén pedig azt értem, hogy az ember bánatában, örömében, vágyai és félelmei közepette konokul tartson ki mellette, és ne tagadja meg… Szokratész példát is mond erre, aminek lényege, hogy csak az erős, testben és lélekben ép polgárok képesek betartani a törvényeket, fenntartani az államot.

A törvények nem lehetnek öncélúak, a hazafi, bátorságból táplálkozó döntéshozóknak hazafiasan bátor, a nemzet megmaradását szem előtt tartó igazságokat kell kinyilatkoztatniuk. Ezek a törvények azok, amelyeket megtartva, lehet hazát építeni.

Az alapok megteremtéséhez ismét hozzá kell fognunk. Sosem értettem egyet az üres jelszavakkal. „Összetartó nemzet határokon át.” A kapcsolatot lehet erősíteni, de ezekkel hazát építeni képtelenség. Összetartozni csak határok nélkül lehet, határokon át illúzió.

A Horthy-korszakban az oktatással kapcsolatos törvényekben, tantervekben mindig benne foglaltatott a hazafias, testében és lelkében ép állampolgár nevelésének kötelessége. Ezt támasztotta alá az oktatás is. Történelem tantárgyból például az 1928-ban kiadott érettségi tételsorból, 120 magyar és csak 18 egyetemes történelem tétel volt. Teleki Pál főcserkész, miniszterelnök folyamatosan írt a nemzetnevelésről. A hazafias bátorság: a vallásosság, a hazafiasság, az állampolgári kötelesség és a szociális érzékenység. Bátorság nemcsak a haza megvédéséhez, hanem felépítéséhez is kell, ezért foglalta össze Teleki e négy fogalomban a nemzeti nevelés alapjait.

A cserkészet, vagy a Levente Mozgalom erényei sokban követik a lovagi nevelést. Erős nemzeti öntudat, vallásosság, testmozgás, természetszeretet. Korábbi cikkemben „A természetben is épüljön a haza” igyekeztem választ találni arra, hogyan épülhet a hazaszeretet a természet által.

Gyermekünkkel – amíg az iskola, illetve a pedagógusok erre nem képesek – magunknak kell megismertetni a hamisítatlan magyar történelmet, nagyjaink vitézségét. Nem célravezető a pacifizmus ábrándja. A népmesékben is megbűnhődik a gonosz, és győz a jó. Az igazi nemzetvédelemben is győz a jó és bűnhődik a gonosz, vagy – ha mégsem, ahogy erre bőséggel van példa – a rossz győzelme nem lehet végleges. Erőpróbának kell tekintenünk, hogy hazafiságunk és bátorságunk megfordítsa a káros következményeket. Erősítsük gyermekeinkben az összefogás vágyát! Adjunk nekik hitet, hogy képesek legyenek nagy dolgokat véghezvinni, ha ahhoz az erőt szülőföldjükből, közösségükből merítik. Ne engedjük, hogy híján legyenek a bátorságnak. Kiránduljunk, sportoljunk velük, hogy megtanuljanak a feladatokkal megküzdeni. Neveljük őket a gyengék gyámolítására, de vetessük velük észre, ki valóban gyenge. Elsősorban fajtársukat, nemzetüket, és másodsorban az emberiséget védjék! Bátran adjuk a kezükbe a fapuskát, de ne durvaságra, hanem bátorságra, kitartásra neveljük! A kislánynak adjunk babát, ne akarjuk elfojtani anyai ösztönét, engedjük, hogy bekötözze testvérei kisebb horzsolásait, és anyai, nagyanyai segítséggel tanuljon meg főzni.

Az a szülő, aki szembe mer menni a pártpolitika iránti elvtelenséggel, a konformizmussal, a mai viszonyok között a legjobb hazafiak egyike. Az internacionalizmus működésképtelensége mutat utat a nacionalizmus felé. Adjuk gyermekünk kezébe az érvelés, a vita lehetőségét, fejlesszük elméjét, hogy szavakkal is védelmére kelhessen az igazságnak. Tanítsuk meg neki, hogy az igazság nem mindig az, amit el akarnak hitetni velünk, és hogy a felnőttek gyakran hazudnak. Az igazság a nemzetet formáló, építő és védő történelem igazságában, nagyjaink hitében, hűségében és cselekedeteiben rejlik. Váljanak ők társaik előtt példákká, mint a spártaiaknál a paidomosz, az apródok szemében a lovag, Rousseaunál, vagy Locke-nál a nevelő.

Vezessen hát mindenki útja az Ojtozi-szorostól a játszótéren át a családi ebédig, hogy hőseinket mintaként követő gyermekeink által a hazafias bátorság jegyében nemzetünk is visszatérhessen őseink nyomdokába!

Mészáros Domonkos
a Jobbik Oktatási és Kulturális Kabinetének alelnöke

kultura.jobbik.hu