André Goodfriend úgy fogalmazott: a magyar külügyi tárcának átadott két papírlap csak emlékeztető volt, ezen felül azonban az Egyesült Államok bizonyítékait is átadta a magyar kormánynak. Közölte: magyar állampolgárok és cégek is adtak információt a magyar hatóságoknak az adóhatóságon belüli csalásokról.
Az, hogy egyeseket nem engednek be az Egyesült Államokba, annyit jelent, “úgy hisszük, vannak olyan kormányalkalmazottak, akik korrupt cselekményekben vesznek részt” – mondta.
André Goodfriendközölte, nem állították, hogy nincsenek felderített ügyek és nyomozások áfacsalókkal szemben, arról viszont nem tudnak, hogy az adóhatóságon belüli csalások ügyében lett volna rendőrségi nyomozás.
“Ha felvetéseinkre az a magyar kormányzati válasz, hogy a jelzések nem érik el azt a szintet, amelyen vizsgálatot kellene indítani, és nincs használható információ, sem korrupcióban érintett magyar tisztségviselők, akkor ezt kijelenthetik, de nem emlékszem, hogy ilyet állítottak volna” – tette hozzá.
Az ügyvivő a kitiltási ügy konkrét érintettjeiről nem kívánt beszélni. Azt ugyanakkor elmondta: az információ, amelyre a beutazási tilalmat alapozták, nem pusztán arra vonatkozik, hogy az érintettek keveset tettek a csalások ellen.
Ha valaki jó szándékú, de nem tesz eleget a csalás megakadályozásáért, természetesen nem minősül korrupt cselekménynek – jegyezte meg.
(MTI)