Milyen egy pénteki esküvő? Amikor elkezditek a nagy napotok tervezését, általában a dátum, majd a helyszín kérdése fog felvetődni legelőször. Ceremóniamesterként találkoztam már olyan párral is persze, akik a gombhoz választották a kabátot, vagyis a szolgáltatókat hamarabb lefoglalták mint a helyszínt, ám ez a ritkábbik verzió, és bonyolultabbá is teszi a szervezést, szolgáltatókkal a leszerződést, szóval ha engem kérdeztek, én ezt nem javaslom.
Többnyire szezonban a szombat az a nap amire minden házasulandó pályázik mert hát a hagyomány nagy úr, ugye… Vannak persze ritka kivételek, amikor se nem szombat, se nem a nyári szezon nem esik a választások közé, ám nézzük most meg, milyen lehet egy pénteki esküvő, mi szól mellette, netán mi ellene? Ami mellette szól: Olcsóbb mint egy szombati esküvő, ez tény. – A helyszínek próbálják kinyújtani a szezonjukat, hogy minél szélesebb sávból tudjanak választani a párok, tetszés szerint. Igy nem ritka a csütörtöki esküvő/lakodalom, én is voltam nem egyszer ilyenkor cm, viszont a pénteki esküvő már abszolút bevett szokás ebben a szektorban.
Arról nem beszélve, hogy szezonon kívül, azaz nem a megszokott nyári, hanem az ősztől tavaszig tartó időszakban is számos plusz kedvezményt biztosítanak a sima pénteki extrákon felül a rendezvényhelyszinek a pároknak. Lássuk be, ez kecsegtető. – Könnyebben foglaljátok le álmaitok szolgáltatóját, legyen az ceremóniamester, dj, fotós, vagy videós, mivel a legtöbb esküvő még mindig szombaton van megtartva, mikor ők is dolgoznak javában, így pénteken nagyobb eséllyel szabad az emberetek. Az más kérdés, hogy utána neki dupla esküvője lesz azon a hétvégén, ha mindkét nap mennie kell, de a rutinpókok megoldják. – Van még két nap az esküvő után annak kiheverésére, regenerálódásra, alkohol méregtelenitésre, nem kell azon agyalni vasárnap hajnalban hazafelé az autóban, hogy épp csak hazaérnek, mindjárt hétfő, munka, fáradtan, leharcoltan. Sokaknak emiatt szimpatikusabb is egy pénteki esküvő, egy szombatinál. Pláne ha sok-sok km-re is tartják a lakóhelyüktől.
Hétköznapi esküvő ellen szól
– Általában az idősebb, rugalmatlanabb rokonság irányából szokott érkezni az a vélemény, hogy megbolondultak a gyerekek, hétköznap akarnak esküdni. Mert hát a szombat az az igazi, meg hát ki látott még ilyet, hogy pénteken lakodalom és, hogy szegény Gizi mama még jó, hogy ezt nem élte meg, különben ebbe halna bele. Ebben az esetben lesz egy meccsetek a közeli rokonokkal, erre érdemes készülni. Azt már meg sem említem, mi lesz ha ugyanezek a rokonok, szülők, vagy nagymamik megtudják, nem piros lesz a menyecskeruha, vagy egyáltalán nem is lesz menyecsketánc. Mindenki fantáziájára bizom. – Hétköznap a péntek ugye, emiatt ha valakinek nem rugalmas a munkabeosztása, vagy a főnöke, hogy hamarabb elengedje aznap a munkából, szabadnapot kell kivennie erre az alkalomra. Nem igazán szokott gondot jelenteni általában, én azt tapasztalom, sőt, még örülnek is sokszor a hosszú hétvégének a vendégek, de nem árt erre is gondolni a tervezésnél. – Pénteki autós téboly, Budapesten mindenképpen, de vidéki nagyobb városokban is okozhat fennakadást ha dugóba keveredik a násznép. Akkor pláne, ha más, messzebb lévő településre kell időben érkezni. Bár én amondó vagyok, az aznap már erre kellene, hogy szánva legyen mindenki részéről, emiatt nem olyan nagy baj, ha úgy kalkulálnak, hogy pl 30 perccel hamarabb induljanak otthonról. Inkább iszogassák a vendégek a welcome drinket, és ropogtassák a sajtos rudat az árnyékban a helyszínen, mintsem elkéssenek.
Én azt javaslom, mint ahogy az összes eddigi páromnak is javasoltam, hogy meg lehet hallgatni a kedves véleményeket, lehetünk tapintatosak a túlbuzgó rokonokkal, mégis, mivel ez a ti napotok, a ti anyagi ráfordításotok, nektek kell döntenetek mindenben.
Nem kell hagyni, hogy lebeszéljenek a péntekről, vagy akár a novemberi esküvőről, a színes menyasszonyi ruháról, vagy bármiről ami nektek tetszik, vágytok rá. Ez a nap a tiétek, egyszeri és megismételhetetlen ha a sors is igy akarja, így hát olyanná kell formálnotok, amire évek múlva is meleg szívvel gondoltok vissza, és nem éreztek hiányt a mások véleménye által meg nem valósított dolgok miatt. Hajrá pénteki esküvők!
Ceremóniamester: https://bernadett-ceremoniamester.hu