Hetven esztendővel ezelőtt írták alá a “Magas Szerződő Felek” azt a kétoldalú egyezményt, amely – Trianon után – az utolsó szöget is beleverte Kárpátalja koporsójába.

1945. június 29-én a sikeresen újraélesztett Csehszlovákia részéről Zdenek Fierlinger miniszterelnök és Vladimir Clementis külügyminiszter (aki később a magyar lakosságcserében szerzett elévülhetetlen “érdemeket”), szovjet részről pedig Molotov az orosz fővárosban kézjegyével látta el azt a dokumentumot, amely Kárpátalját “visszajuttatta” Ukrajnának. Nem is akárhogy, hiszen amint a szerződés kimondta: a Saint Germain-i szerződés (1919) értelmében Csehszlovákiához került magyar föld “a lakossága részéről kinyilvánított óhajnak megfelelően és a két Magas Szerződő Fél közötti baráti megegyezés alapján egyesül ősi hazájával, Ukrajnával és ennél fogva az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság részévé válik”.

No persze valójában valamivel több kellett ehhez forró elvtársi szeretetnél: a Vörös Hadsereg már 1944 októberében megszállta a Magyarországhoz 1938-ban visszakerült országrészt.

A csehszlovák-szovjet “megegyezés” eredménye, helyesebben szólva szimbóluma lett az országhatárral brutálisan kettévágott Szelmenc. Az Ukrajnához csapott Kisszelmenc illetve a csehszlovák megszállás alatt maradt Nagyszelmenc között majd csak hatvan évvel később, 2005-ben nyitották meg a határátkelőt.

szelmencAz 1945-ös szerződés felei közül ma már egyik sem létezik: a Szovjetunió 1991-ben, míg Csehszlovákia két évvel később került a történelem szemétdombjára, ám ez az akkori magyar kormányzatot nem akadályozta meg abban, hogy tovább aludja békés álmát. Így esett, hogy Magyarország az ukrán-magyar alapszerződéssel lemondott mindenféle területi igényéről Kárpátalját illetően.

Sz.D. – Felvidék.ma