Hat évvel ezelőtt, 2009 kora őszén ismertelek meg. Egyekre voltunk hivatalosak, az aradi vértanúk kopjafájának avatására. Tegnapig azt hittem, számomra azért lesz mindig is emlékezetes az az októberi nap, mert akkor büntetett meg először a hatalom, amiért a Gárda egyenruháját viseltem.

De ma már nem a rendőri vegzatúra jut eszembe, ha arra a réges-régi egyeki délutánra gondolok. Sokkal inkább az, hogy mennyire fontos volt a jelenléted a rendőri beavatkozás elszenvedése közepette. Higgadt és megfontolt, de határozott fellépésed minden momentuma bajtársiasságot sugárzott. Azt üzente minden jelenlévőnek, hogy bármi is történjen, mi már soha többé nem leszünk egyedül, soha többé nem leszünk elszigeteltek, mert mindig ki fogunk állni egymásért.

Ott és akkor, a Bajnai-éra idején ez fontosabb volt, mint előtte bármikor. És ezért ott és akkor megszerettek Téged azok is, akik soha nem ismertek azelőtt. Mint ahogy én is.

Talán furcsának fog tűnni számodra, Józsi, de őszintén bevallom, én csak tegnap tudtam meg, hogy a Tiéd a legrégebbi Jobbik-tagkönyv az egész megyében. Sosem kérkedtél vele, soha nem használtad fel arra, hogy különleges tiszteletet és mindenféle előjogokat vívj ki magadnak. Te soha nem előjogokért álltál sorba, hanem feladatokért. A tisztelet pedig ezek után jött magától is.

Ha megkérdezném tíz közös barátunkat, mik azok a jelzők, amik Vigh József személye kapcsán eszükbe jutnak, szerintem legalább kilencen gondolkodás nélkül azt a szót mondanák ki először: csupaszív. És csak azután következnének a sorban olyan tulajdonságok, mint az állhatatosság, a hazaszeretet, a nemzeti elkötelezettség… Na de hát, ha belegondolunk, ezek a fogalmak összefüggenek, egymást feltételezik. Ugyanúgy összeérnek, mint a párhuzamos egyenesek a végtelenben… de Vigh József egyenes lelkében mindenképp.

Ugyanahhoz a korosztályhoz tartoztunk, jó párszor beszélgettünk az igazi, kőkemény és őszinte rockzenéről, amit imádtál. Ami a fiatalságunkat jelentette. És most szomorúan elmosolyodva gondolok arra, hogy ha jó két évtizeddel korábban ismerjük meg egymást, boldogult kamaszkorunk idején, akkor talán „vérre menő” vitákat folytattunk volna arról, hogy a heavy metal mely irányzata az életrevalóbb, mely zenekarok képviselik hitelesebben az igazi rock ’n rollt.

Na de így, negyven környékén már elnéző nosztalgiával tekintettünk vissza a daliás időkre, és élveztük, hogy csak soroljuk a rockbandák neveit nagy egyetértésben, a körülöttünk lévő fiatal „versenyzők” meg csak tátják a szájukat, és hozzászólni sem tudnak az „öreg harcosok” listájához.

Hiányozni fog a vidámságod, az optimizmusod, a barátságod. De arra kérlek, Józsi, várj még kicsit odafönn. Nem tudhatom, nekem mennyit mért ki a Teremtő, de nagyon meg fogok sértődni, ha majd megtudom, hogy Te nélkülem mentél oda az égi rockszínpad szereplőihez, megbeszélni és tisztázni bizonyos dolgokat. Legyél türelemmel, odafönn ez már nem okozhat gondot.

Addig pedig mi itt, az egyre elviselhetetlenebb árnyékvilágban majd igyekszünk sok jó zenét hallgatni, Rád gondolva, egy üveg nemes bort kinyitva, és azon sajnálkozva, hogy megint kevesebbek lettünk egy igazi bajtárssal.

Bogdán Szabolcs

vighjozsef

szebbjovo.hu