Közel ötven napirendi pontot tárgyalt ma a város képviselő-testülete. A beszámolók közül Ágoston Tibor jobbikos frakcióvezető a közbiztonsági beszámolóhoz egyaránt fűzött pozitív és negatív gondolatokat. A nemzeti ellenzék képviselője a frakció nevében megköszönte a rendőrség munkáját, igyekezetét, valamint a beszámolót, azt azonban továbbra is kifogásolta, hogy a cigánybűnözés nincsen nevén nevezve az előterjesztésben.

DMJV Önkormányzata és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet módosításával kapcsolatban Ágoston Tibor szintén elmondta véleményét. Az ellenzéki politikus szerint a Szervezeti és Működési Szabályzat előterjesztett módosításai már-már támogathatóak volnának, egyik pontjával ellenben nem tudott egyetérteni a Jobbik frakció, ezért módosító indítványt nyújtott be a közgyűlésnek.

A javaslat „rendezési terv módosításainak közzétételére” vonatkozó részének módosításával egy olyan hiányt fog pótolni a közgyűlés, amelyet a Jobbik már több ízben kifogásolt- hívta fel a figyelmet a Jobbik frakcióvezetője, majd egy másik módosítással kapcsolatban hozzátette: a közzététel hagyományos, papír alapú formában továbbra sem felel meg a törvényi szabályozásnak. Az Iparkamara u. 2. szám alatti 105-ös szobában való megtekintés teljes mértékben szembemegy a közzétételi elvárásokkal, hiszen egy dokumentum megtekintését úgy kellene biztosítani, hogy a betekintő személy kiléte anonim maradhasson. Tehát akár otthonról, elektronikus úton is elérhető legyen bárki számára a közzétett anyag – húzta alá a képviselő. A Jobbik az említett ügy kapcsán módosító javaslatot is benyújtott, amelyet a Fidesz frakció egyhangúan szavazott le.

Az egyik „Közterület elnevezése” címet viselő előterjesztés nagy felháborodást váltott ki a jobbikosoknál. A nemzeti ellenzék csaknem egy éve hangoztatja, hogy Wass Albert, erdélyi magyar írónk igazán megérdemelné, hogy egy utca, útszakasz vagy körút viselje nevét. Kőszeghy Csanád Ábel hangsúlyozta: a Jobbik tárgyalásokat is kezdeményezett a Fidesz frakcióvezetőjével, aki akkor azon az állásponton volt, hogy a kezdeményezés abszolút támogatható. A Jobbik ezért most önálló előterjesztésben kérte a közgyűlést, hogy a Belváros-Tizenháromváros (épülő nyugati kiskörút) egy szakasza a Wass Albert körút nevet viselje, a Fidesz azonban „válaszul” azt indítványozta, hogy a szóban forgó közterület Tisza István egykori miniszterelnökről kapja a nevét. Ágoston Tibor mélyen megrendülve elmondta: a Jobbik visszavonná előterjesztését a Fidesz által előidézett visszataszító helyzet miatt, ugyanis nem szeretnék, ha neves történelmi személyeik kisstílű, hozzájuk méltatlan, a helyi politika alantas csatározásaként besározódjanak. Ágoston szerint szégyenletes, hogy a Fidesz a korábban tett ígéretét ilyen kicsinyes módon szegi meg. A vitatott közterület neve végül a kormánypárti frakció javaslata alapján került megszavazásra.

A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. 2011. évi számviteli törvény szerinti beszámolója, és a cégcsoport 2011. évi konszolidált beszámolója címet viselő előterjesztést sem hagyta szó nélkül a Jobbik.

A Jobbik debreceni frakcióvezetője szerint a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. a beszámoló alapján több mint tragikus. A jelenlegi, mintegy 27,7 milliárd tartalék ugyanis a Vízmű és a Hőszolgáltató vagyonának újraértékesítéséből keletkezett virtuális érték tulajdonképpen. Ágoston úgy véli, hogy a cégcsoport veszteséget termel, ezért a jelenlegi tendenciák ismeretében vagyonfelélés zajlik a cégcsoportnál.

A két nagy közszolgáltató eredménytermelő képességét a központi árszabályozás részben már meg is szüntette, 2014-re pedig teljesen meg is szűnhet. A cégcsoportból két nagy veszteségtermelő cég emelhető ki: a DKV Zrt., és a Debreceni Gyógyfürdő Kft. A közlekedési vállalatnál az Inter Tan-ker Kft-vel kötött rendkívül előnytelen szerződés és az így üzemeltetett buszok használatából származó veszteségek a meghatározók, míg a Gyógyfürdő esetében a megfelelő fejlesztések elmaradása miatti piaci lemaradás az, ami a veszteséget okozza – tette hozzá a képviselő.

Deczki Anna – szebbjovo.hu

1338489480