Egy mezőgazdasági országban, Európa korábbi éléskamrájában jogos elvárás, hogy az elfogyasztott élelmiszer ne károsítsa, hanem támogassa egészségünket. Szerencsére a polgárok nagy része már foglalkozik e problémával: a lakosság jelentős részét aggasztják az élelmiszerekben esetlegesen megtalálható kórokozók és vegyi anyagok jelenléte, beleértve a növényvédőszer-, állatgyógyszer maradékokat, adalékanyagokat, az elszennyeződött környezetből bekerülő káros maradványokat.

Az aggodalmak teljesen jogosak, ugyanis egy késztermék csak akkor biztonságos, ha a termőföldtől az asztalig mindenki betartja a szigorú előírásokat. Teljesen érthetetlen, hogy akad olyan gazdasági vezető vagy politikus, aki teret enged annak, hogy Magyarországot használják Európa élelmiszeripari szemétlerakójának, mivel az ételfajták olyan termékek, amelyekkel minden személy, mindennap közvetlen kapcsolatba kerül, ha másként nem, mint vásárló, ételkészítő, fogyasztó. Ezért nincs az a fizetés és gazdasági haszon, amelyért cserébe egy egészségesen gondolkodó ember számára megéri, ha gyermeke nagyipari mérget fogyaszt táplálék helyett.

A Jobbik Élelmiszerkommandója pontosan azért jött létre, hogy leleplezzük az összes felelőst: a kétes eredetű árukat behozó cégeket, az engedélyeket kiadó társaságokat, a magyar mezőgazdaság megfojtóit. Eközben persze építkezni is kell: mind a szakembereket, mind a lakosságot hiteles, naprakész, megbízható, a legújabb tudományos eredményeket tükröző információkkal látjuk el, támogatjuk a helyi termelés lehető legnagyobb mértékű helyben történő elfogyasztását és a helyi piacok hálózatának kiépítését is.

Üdvözítő, hogy mára a magyar vásárlók kétharmada keresi az üzletekben a hazai termékeket. Csakhogy kommandónk leleplezte, hogy a tendenciából a nagy áruházláncok is megpróbálnak hasznot húzni: magyar heteket hirdetnek, külön részlegeket alakítanak ki a hazai áruk számára. Az Auchan magyar termelői hetet, a Cora székely hetet, a Lidl „retro hetet” hirdetett, a Spar pedig a „Mi Magyarországunk, mi Sparunk” jelszóval az egész 2010-es esztendőt a magyar termékeknek szentelte. S a nagy üzletláncokban ezeken kívül is jócskán találunk olyan termékeket, amelyek szélén piros-fehér-zöld csíkos szalag hirdeti a magyar eredetet.

Minden magyar, ami brazil?

Ezzel nem is lenne gond, csakhogy „magyar termék” védjegyből ötféle is van, valójában azonban azt sem tisztázza törvény, mi számít magyar terméknek. A vásárlók nagy részét megvezetik, mert a külföldi tulajdonú láncokban hazaiként eladott termékek jó esetben Magyarországon lettek becsomagolva, de olyan is előfordult, hogy ezt is külföldön végezték. Szakértőink kutakodása arra az eredményre vezetett, hogy a hatályos jogszabályok szerint egy terméken csak az utolsó, konkrét beavatkozást igénylő helyszínt kell feltüntetni.

Az utolsó lépés pedig jellemzően a csomagolás. Vagyis hivatalosan minden „magyar terméknek” mondható, amit hazánkban dobozoltak, üvegeztek, fóliáztak – függetlenül attól, hogy a felhasznált élelmiszerek honnan származnak. Így fordulhatott elő, hogy a ciántartalmú szőlő hivatalosan hazai termékként terjedt el a polcokon… A valóság tehát sajnos az, hogy jelen pillanatban még csak törvénysértést sem követ el az, aki negyed- vagy nyolcadrészben Magyarországon készült termékről állítja, hogy hazai gyártmány.

A multiláncok egységeire szúrópróbaszerűen lecsapó aktivistáink már a fűszerpolcoknál meghökkentek: az egységesen fehér alapúra csomagolt bors, szegfűszeg és paprika egységesen „Magyar Termék” felirattal látható a polcokon, ugyanakkor eleve gyanús volt, hogy ez a felirat szerepelt a Kárpát-medencében nem túlzottan őshonos dolgokon is, mint például a babérlevél… A csomagolás hátán pedig minden „magyar termék” esetében megtaláljuk a valódi származási országot: Brazília, Peru, Kína és Indonézia…

Természetesen azonnal megkerestük a gyártó céget, ahol nagy megrökönyödésünkre közölték, hogy a „Magyar Termék” esetükben egy védjegy, s hiába vádoltuk őket a fogyasztók megtévesztésével, felvilágosítottak bennünket, erről szó sincs, hiszen az emblémát kitaláló cég úgy döntött, a felirat feltüntetéséhez nem alapfeltétel, hogy az adott áru hazai alapanyagból készüljön. Márpedig dönthet így, mert ezt hatályos jogszabály nem tiltja. A cég szerint elegendő, ha a termék a „végső formáját” Magyarországon nyeri el, a készítő vállalkozás magyar tulajdonú és hazai munkavállalókat alkalmaz. Így válhat a brazil őrlemény és a kínai paprikahamisítvány magyar termékké…

Hungarikumot az éléskamrába!

Élelmiszerkommandónk jelen pillanatban a figyelemfelhívás eszközével élhet, s természetesen minden gyanús jelre azonnal lecsapunk. Ugyanakkor hosszú távú megoldást az hozhat, ha a magyar települések a lehető leginkább önellátó kisközösségek összetartó láncolataként működnek, amelyek nem az idegen cégek beszállítói, hanem saját, jó minőségű termékeik előállítói és sikeres értékesítői.

Emellett bátran mernek építeni hungarikumainkra, a kiváló termőföldre, az édesvízkészletek, termálforrások adta előnyökre, emellett képesek megvédeni is ezeket. Emellett vissza kell szerezni piacainkat, s nem halogatható a Kelet felé nyitás sem, annak érdekében, hogy az új felvevőpiacok által újra Európa éléskamrájává válhassunk. Akkor pedig felszámolhatjuk a szemétlerakókat, s nem állhat elő olyan helyzet, mint napjainkban: csak négyből egy gyermek találta el, hogy a marhaburger marhahúsból készült, s kevesebb mint felük azt, hogy a
fagylalt tejből vagy tejszínből…

Z. Kárpát Dániel

A cikk megjelent a barikád hetilapban.