Az európai uniós csatlakozás jegyében, az integrációs várakozások és csalódások egyvelegében, a recesszióból való kilábalás igyekezetében telt a múlt év Horvátországban.

Zágráb 2003-ben nyújtotta be a hivatalos csatlakozási kérelmét, és tavaly július 1-én lépett be az Európai Unióba. A várva várt csatlakozást hosszú évek fáradságos munkája, a háborús múlttal való gyötrelmes leszámolás, a korrupció elleni kemény harc és a jogharmonizáció sok aprómunkával járó folyamata előzte meg.

Ahogy közelgett a tényleges csatlakozás, úgy csökkent a horvátok lelkesedése, és a múlt év elején „integrációs fásultság” vett erőt rajtuk. Míg az uniós csatlakozás előtt 11 évvel, 2002-ben a polgárok több mint 80 százaléka támogatta a csatlakozást, fél évvel a tagság hivatalos elnyerése előtt már csak mintegy 54 százalékos támogatottságot élvezett az unióba való belépést. Két hónappal a hivatalos csatlakozás előtt tartott első horvátországi európai parlamenti választás megdöbbentő közöny mellett zajlott le, választási kampány szinte nem is volt az unió ajtaján kopogó 4,3 milliós adriai országban, és a polgárok alig 21 százaléka ment el szavazni – messze kevesebben voksoltak, mint más, unióba igyekvő országokban. Aközvélemény-kutatásokra rácáfolva a választást a jobboldali ellenzéki Horvát Demokratikus Közösség vezette pártszövetség nyerte meg (a júniusi helyhatósági választáson a kormányzó szociáldemokrata-néppárti baloldali szövetség némileg tudott szépíteni a helyzetén). Sokan és sokat boncolgatták a közöny okait és az önfeledt öröm hiányát. Egyesek a döcögő gazdasággal, mások a mélyen gyökerező korrupcióval magyarázták, illetve azzal, hogy Brüsszel négy éven át, 2005-től 2009-ig halogatta a csatlakozási tárgyalások kezdetét amiatt, hogy Zágráb nem működött együtt a hágai Nemzetközi Törvényszékkel. A horvát csatlakozási folyamat ezt követő fináléja azonban arra az időre esett, amikor az Európai Unió történelme legsúlyosabb válságát élte, és gazdasági elemzők sokasága az euró összeomlását jósolta. Az európai gazdasági hanyatlást saját bőrén érezte Horvátország, hiszen kivitelének 60 százaléka az uniós országokba irányul.

A 30 ezres szerémségi Vukováron – amely az 1991-es háború egyik legsúlyosabb mészárlásának volt a színhelye – tavasz óta zajló események híven mutatták, hogy a háborús múlt nyomai nem tűntek el, és a nemzetiségi ellentétek máig nagy terhet jelentenek a horvát társadalomnak. A kétnyelvű, latin betűs horvát és cirill betűs szerb táblák bevezetése elleni “hazafias” hangok messze túlhallatszottak a kisváros határain, országos üggyé dagadt a látszólag ártatlan feliratok elhelyezésének a szándéka a hivatalos intézményeken. A balközép kormány a hatályos törvénnyel összhangban a feliratok elhelyezéséhez ragaszkodott, a jobboldali ellenzék pedig ellene hergelte a tüntetőket és moratórium bevezetését szorgalmazta. Nagy tömegeket megmozgató tüntetések voltak Zágrábban is, a politikai vezetők pedig hasztalan próbálkoztak az indulatok csillapításával. A felfokozott hangulatban sokan megrökönyödéssel fogadták, hogy a hágai törvényszék kimondta ítéletében: hat, hosszú börtönbüntetéssel sújtott boszniai horvát vezető az akkori horvát állami vezetéssel bűnszövetkezetben háborús bűnöket követett el, amelyek célja a boszniai etnikai tisztogatás volt. A bűnszövetkezetben Hága szerint Franjo Tudjman néhai horvát államfő, a modern független Horvátország alapítója, a “nemzet atyja” is részt vett, akit máig nagyon sokan szinte szentként tisztelnek a hazájában. Az uniós csatlakozási tárgyalások idején beígért korrupció elleni hadjáratnak idén is voltak áldozatai. Egykori vezető politikusok kerültek a vádlottak padjára, köztük Berislav Roncevic volt védelmi miniszter és helyettese, Ivo Bacic.

A közfigyelmet viszont leginkább továbbra is Ivo Sanader volt miniszterelnök elleni bírósági ügyek sorozata kötötte le. Köztük is a legnagyobb visszhangja volt és van a korábban állami kézben lévő olajipari vállalat, az INA eladásához köthető ügynek. Az INA többségi tulajdona a magyar Molhoz került, a horvát ügyészség pedig azzal gyanúsította meg Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját, hogy megvesztegette Ivo Sanadert, tízmillió eurót fizetett neki azért, hogy vállalata megszerezze az INA irányítását. Ezt a magyar cég a leghatározottabban tagadta. Sanadert nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélték, Hernádi ellen pedig vizsgálati fogságot rendeltek el, és Interpol-körözést adtak ki. Néhány napra rá a magyar kormány az INA-részvények eladásának előkészítésére kérte fel a magyar olajtársaság menedzsmentjét. Alig múlt el két-három hónap Horvátország uniós csatlakozása óta – amelyhez Magyarország talán nagyobb támogatást nyújtott, mint bármely más uniós állam -, a két, egymást stratégiai partnernek tartó szomszédos ország kapcsolataira súlyos teherként kezdett nehezedett a Mol-INA-ügy.

Az év záróakkordja volt Horvátországban a december elején tartott, nagy visszhangot keltő népszavazás, amelyen a polgárok nagy többsége támogatta az alkotmány módosítását az azonos neműek házasságának tilalmáról.

A horvát gazdaság helyzetében közben kevés irigylésre méltó dolog történt. Az ország már ötödik egymást követő éve recesszióban volt, a GDP a múlt év első felében 1,1 százalékkal zsugorodott az előző év azonos időszakával összevetve. A munkanélküliség húsz százalék között mozgott, csökkent az ipari termelés, elmaradtak a várt külföldi beruházások. Közben a lakosság több mint 20 százaléka a szegénységi küszöb alatt élt, az uniós tagság támogatóinak egy része az európai munkaerőpiachoz való hozzáférésben látta a csatlakozás legfőbb előnyét. A pénzügyminiszter is elismerte: Horvátország gazdaságilag felkészületlenül lépett be az unióba, és az elkövetkező tíz évben nem is tudja teljesíteni a maastrichti kritériumokat.

(MTI)