Joachim Herrmann bajor belügyminiszter már szombaton bírálta a szövetségi kormány döntését. A Magyarországról Ausztrián keresztül érkező menedékkérők beengedése “teljesen rossz jelzés”, és a döntést korrigálni kell – mondta a tartományt vezető CSU politikusa újságíróknak, amikor meglátogatta a passaui rendőrség központját.
Szombat este a CSU elnöksége telefonon megbeszélést tartott, amelyen a Bild am Sonntag című vasárnapi lap beszámolója szerint egyetértettek abban, hogy a szövetségi kormány rossz döntést hozott.
A lap értesülései szerint a CSU a koalíciós egyeztető tanács vasárnap esti berlini ülésén napirendre akarja venni “Németország befogadóképessége” ügyét és arra törekszik, hogy hozzanak döntéseket a menekültek beáramlásának korlátozásáról.
Minderről a párt főtitkára, Andreas Scheuer a Bild am Sonntag című lapnak azt mondta, hogy az elnökségi megbeszélésen indokoltan fogalmaztak “nagyon határozottan”.
“Véget kell vetni a menekültek csak Németországba irányuló tömeges áradatának” – szögezte le az Angela Merkel vezette CDU testvérpártjának főtitkára.
Ugyanakkor a konzervatív CDU/CSU pártszövetséggel nagykoalícióban kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) a védelmébe vette a szövetségi kormány döntését. A Magyarországról elindult menedékkérők beengedése volt “az egyetlen helyes lépés a rendkívüli humanitárius helyzetben” – mondta a Bild am Sonntagnak Yasmin Fahimi, az SPD főtitkára.
A koalíciós pártok vezetői vasárnap este Berlinben a menekültválság kezeléséről tárgyalnak. A témák között szerepel, hogy a szövetségi kormány miként enyhítheti a tartományok és a helyi önkormányzatok terheit a menekültek ellátásban, és hogyan lehet felgyorsítani a menedékjogi eljárásokat.
Több ügyben vita várható. Például a konzervatív pártok sürgetik, hogy csökkentsék a menedékkérők pénzbeli támogatását és növeljék a természetbeni juttatások arányát, amit az SPD elutasít. A konzervatívok pedig azt az SPD-s javaslatot utasítják el, hogy az egészbiztosításban alkalmazott chipkártyás rendszerhez hasonlóan a menedékkérők ellátásában vezessenek be kártyás rendszert.
Németországba az idén 800 ezer menedékkérő érkezhet a szövetségi kormány előrejelzése szerint. Ez a tavalyinak a négyszerese. Több tartományi vezető szerint az idő a már háromszor fölfelé módosított előrejelzést is felülírhatja, és így akár az egymilliót is elérheti a menedékkérők száma.
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi lap szerint a menekültügyre az idén nagyjából 10 milliárd eurót kell fordítani. A helyi önkormányzatoknak egy év alatt fejenként 12-13 ezer eurót kell fordítaniuk a menedékkérők elhelyezésére, ellátására – a készpénzes és természetbeni juttatásokra -, valamint egészségügyi ellátására és a kapcsolódó közigazgatási feladatok elvégzésének költségeire. Mindehhez hozzájárulnak még a nem az önkormányzatoknál jelentkező személyzeti kiadások, köztük a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnál (BAMF) elkezdett létszámfejlesztés költsége, valamint az integrációs kurzusokat – főleg német nyelvtanfolyamokat – vezető tanárok számának növekedéséből adódó bérköltség finanszírozása.
(MTI)