Az osztrák tárca hangsúlyozta, hogy a rendőrség eltanácsolt mindenkit az akcióban való részvételtől, mivel az büntethető. A Budapest Bécs konvoj – vonatpótló a menekülteknek (Konvoi Budapest Wien – Schienenersatzverkehr für Flüchtlinge) elnevezésű akciót a Facebookon hirdették meg az osztrák média csütörtöki beszámolója szerint. A kezdeményezés azért jött létre, hogy a migránsokat magánautókkal és buszokkal Budapestről Ausztriába, majd Németországba szállítsák. A szervezők szerint ezzel az akcióval akarják az embereket biztonságba helyezni. A tervek szerint az első autók a bécsi Prater stadion parkolójából indulnak vasárnap délelőtt tizenegy órakor.

Az osztrák szövetségi bűnügyi hivatal (BK) péntek délután kiadott közleményében kiemelte, hogy az A4-es autópályán múlt héten Pándorfalu (Parndorf) közelében történt, 71 halálos áldozattal járó tragédiához hasonló esetek megakadályozása érdekében a rendőrség jelenleg “szigorúan fellép” a csempészek ellen a fő közlekedési útvonalakon és a határokon. A belügyi tárca közleményében hangsúlyozta, hogy Magyarországon már vettek őrizetbe osztrákokat a menekültek szállításával összefüggésben. Ausztriában is lehetnek ennek jelentős következményei: a feljelentéstől az őrizetbe vételig – figyelmeztetett az osztrák belügyminisztérium.