Az ellenzéki Északi Liga politikusa úgy fogalmazott, jelenleg “gettóstratégia” folyik, ami a bevándorlók olaszországi és az Európai Unióban való elhelyezését illeti. “Ez a legrosszabb, amit ki tudtak találni” – tette hozza Veneto elnöke, hangsúlyozva, hogy mostanáig megüresedett kaszárnyákban helyezték el a tartományban a bevándorlókat, de már azok is megteltek. Luca Zaia szerint a helyzet egyre kaotikusabb, és senkinek a méltóságát nem tiszteli: a migrációs válság ilyesfajta kezelése “nem tiszteli a migránsokat sem, akiknek nem kellene közöttünk lenniük, de ha már hagyták, hogy megérkezzenek, nem lehet őket állatként kezelni”. Zaia úgy látja, hogy a jelenlegi “undorító” helyzet az illegális bevándorlást segíti elő, mivel a bevándorlók kétharmada gazdasági okokból illegálisan érkezik, sérti az országok és régiók szuverenitását, és ösztönzi a bűnözést.
A Venetót 2010-től vezető Zaia bohózatnak nevezte a bevándorlók tagállamok közötti elosztásának “nagy tervét, amely már meg is bukott”. Hangsúlyozta, hogy néhány kis létszámú csoport utaztatása az egyik tagállamból a másikba nem jelent megoldást. Olaszországból október eleje óta több mint száz eritreait és szíriait helyeztek át Svédországba, Finnországba, Spanyolországba és Franciaországba. Luca Zaia véleménye szerint az áthelyezések a római kormány gyengeségét bizonyítják: “Itália minden pofont elvisel a bevándorlás kérdésében, ha ezért cserébe Merkeltől néhány milliós engedményt tud elérni” az EU diktálta megszorítások teljesítésében.
Luca Zaia hozzátette, hogy teljesen új bevándorlási politikára van szükség a bevándorlás kiinduló országainak segítésével, az emberkereskedelemmel szembeni küzdelemmel, “ha kell, fegyveres fellépéssel is”. Kijelentette: az igazi menekülteket tárt karokkal kell fogadni, a többiekkel szemben azonban zérótoleranciát kell alkalmazni. “Aki nem menekül, annak el sem kell indulnia, de ha már megérkezett, azonnal és feltétel nélkül vissza kell toloncolni” – mondta az olasz politikus.
Az Északi Ligát vezető Matteo Salvini pénteken arra szólította fel a párt által irányított olasz városok prefektusait, hogy ne fizessenek napi 35 eurót (több mint 10 ezer forintot) azoknak, akik bevándorlókat fogadnak be otthonaikba. Ez az olasz kormány által meghatározott napidíj.
(MTI)